Eltörölte az alkotmányt, visszavont az összes bírói kinevezést és saját magát tette meg a végrehajtó hatalom vezetőjének pénteken a Fidzsi-szigeteki Köztársaság elnöke. Ratu Josefa Iloilo az állami tévében és rádióban közvetített beszédében bejelentette: "Ezúton közlöm az ország népével, hogy hatályon kívül helyezem az 1997-es alaptörvényt és kinevezem magamat államfővé." Hozzátette, legközelebb 2014-ben tartanak választásokat az Új-Zélandtól északra fekvő szigetcsoporton.
Az eltörölt alkotmány értelmében az államfő úgynevezett gyenge elnök, szerepe protokolláris jellegű. A végrehajtó hatalom a kormány és annak vezetője, a miniszterelnök kezében összpontosul.
Csütörtökig a kormányfő egy sorhajókapitány, Frank Bainimarama volt, aki Iloilo támogatásával került hatalomra 2006-ban államcsínnyel. Az volt a negyedik puccs húsz éven belül az alig 840 ezer lakosú országban. A legfelsőbb bíróság csütörtökön hozott ítéletében törvénytelennek nevezte Bainimarama uralmát, mire a miniszterelnök közölte az elnökkel, hogy lemond. Ezt követően ragadta magához a hatalmat a Iloilo, aki beszédében kiemelte: a lemondott miniszterelnök "kiválóan dolgozott, új ötletei voltak, amelyeket meg is valósított és jobbá tette az emberek életét."
A 2006-os puccsot Bainimarama a kormányzati korrupcióra és az indiai kisebbséget érő diszkriminációra hivatkozva hajtotta végre, a demokratikus rendet azonban a szomszédos Ausztrália és Új-Zéland, az Európai Unió és az Egyesült Államok sürgetése ellenére sem állította helyre.