A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Ismét bekerülhet a román kormányba az RMDSZ

Vágólapra másolva!
Benne lehet az RMDSZ a következő romániai kormányban. Erről Emile Boc, a hétvégi elnökválasztáson Traian Basescut támogató Demokrata Liberális Párt vezetője beszélt, miután tárgyalt a magyar párt vezetőivel.
Vágólapra másolva!

A román Demokrata Liberális Párt (PD-L) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt alkotná a kemény magját a következő román kormánynak, amelybe bevonnák a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) is - jelentette ki pénteken Emil Boc, a PD-L elnöke.

Boc azt követően nyilatkozott, hogy a héten már másodszor találkozott az RMDSZ vezetőivel, akik jelezték: a demokratákkal együtt is hajlandók kormányt alkotni, megfelelő feltételek megléte esetén. A PNL egyelőre az alkotmánybíróság döntését várja a Traian Basescu jelenlegi államfő győzelmével végződött, vasárnapi elnökválasztás eredményének a megóvása ügyében.

Az RMDSZ az elnökválasztáson a nemzeti liberálisokkal együtt még még Basescu kihívója, Mircea Geoana mellé állt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!