Tekereg az elmérgesedett bevándorlási vita Obama körül

Még Hitler is előkerült a bevándorlási vita legújabb hullámában, miközben még csak jele sincs annak, hogy bárki is közelebb kerülne az Egyesült Államokat évtizedek óta nyomasztó probléma megoldásához. Barack Obama elnök saját ígéretét megszegve egyelőre vonakodik attól, hogy bármit is tegyen a több millió illegális bevándorló helyzetének rendezéséért, politikai ellenfelei pedig egyszerűen csak kifüstölnék őket. Az [origo] riportja Miamiból az amerikaiak átláthatatlanul bonyolult vitájáról.

Andres Gonzales arcát mély ráncok barázdálják, sűrű fekete hajában azonban csak néhány őszhajszálat látni, pedig állítása szerint már 80 éves. A férfi 12 évvel ezelőtt hagyta ott Costa Ricát, és költözött át Miamiba, a zömében latin országokból származók által lakott amerikai nagyvárosba. Csak néhány szót beszél angolul, de a gyakorlatilag kétnyelvűként működő városban a spanyollal is jól elboldogul. "Az első öt évben az építőiparban dolgoztam" - magyarázza a férfi, aki jelenleg egy helyi civil szervezet, a Miami Workers Centre (Miami Munkások Központja) munkatársa. "Ők az én családom" - mondja róluk a férfi, aki állítása szerint teljesen egyedül érkezett Miamiba, és nem is várta itt senki.

A város egyik szegényebb, Liberty City (Szabadság Város) nevű negyedében működő szervezet célja a "gazdasági és társadalmi igazságosság" megteremtése, egyebek mellett a lakhatáshoz való jog kiterjesztésével. Gyűlésüket egy afrikai motívumokkal díszített központban tartják, a résztvevők többségében afroamerikaiak, de a tánccal és zenével kezdett rendezvényen megjelentek latinok is. Vannak köztük olyanok, akik már több évtizede élnek itt, és rendelkeznek is minden ehhez szükséges engedéllyel, többen azonban illegálisan tartózkodnak az országban. Közéjük tartozik Andres Gonzales is, aki különösebb aggodalmaskodás nélkül vallja be, hogy nincsen semmiféle papírja. "Nem félek, nagyon nyugodt vagyok. Soha semmilyen problémám nem volt emiatt" - mondja.

Egy ősi vita

A beszélgetés alatt végig mosolygó idős férfi talán nincs is tudatában, de ő is az egyik szereplője az Egyesült Államok talán legfeszültebb és legbonyolultabb társadalmi vitájának: a bevándorláskérdésnek. A 2009-es adatok szerint az ország lakosságának 13,6 százaléka bevándorló, ami nagyjából 41 millió embert jelent, és ezeknek jelentős része illegálisan tartózkodik az országban. Ez a szám folyamatosan nőtt az utóbbi évtizedekben, és időről időre fellángolt a vita arról, hogy mit kellene kezdeni a jelenséggel.

Egyrészt sok amerikai állampolgár érzi igazságtalannak, hogy mindenféle papír nélkül is el lehet boldogulni az országban, és a társadalmi problémákért - például bűnözésért, munkanélküliségért - is az illegális bevándorlókat hibáztatják. Másrészt viszont ezeknek a törvénytelenül az USA-ban tartózkodóknak a nagy része dolgozik, és így hozzájárul az amerikai gazdaság teljesítményéhez (közvetve pedig még adót is fizet). Vannak cégek - köztük óriásvállalatok -, amelyek kifejezetten lobbiznak is a bevándorlás érdekében, azt ugyanis létfontosságúnak tartják a versenyképességük fenntartása érdekében.

Nem bejárat - A Miami Workers Centre egyik munkatársa, az USA-ban született Badili Jones

Ha tehát valaki megoldást akarna találni erre a problémára, akkor valahogy ezek között az egymásnak teljesen ellentmondó, időnként indulatosan is kifejezett érdekek között kellene ellavíroznia. Volt néhány nekifutás az elmúlt húsz-harminc évben, de egyik sem járt sikerrel. "Egy dologban ért egyet mindenki. Abban, hogy az amerikai bevándorláspolitika kudarcot vallott" - magyarázta Michael S. Teitelbaum amerikai demográfus egy május elején Miamiban tartott fórumon, amelyen az [origo] munkatársa is részt vett. A Harvard egyetemen oktató professzor szerint a kudarcról ugyan kialakult a közmegegyezés, de ettől eltekintve egy rendkívül bonyolult vita zajlik, amelyben nem működnek a szokásos politikai reflexek. A demokrata és a republikánus párt is élesen megosztott ebben a kérdésben, miközben egyébként ősellenségnek számító felek kerülnek ugyanarra az oldalra. "A bevándorlásról ugyanazt gondolják a Wall Street Journal és a New York Times véleményoldalának szerkesztői" - példálózott Teitelbaum az amúgy egyébként a legtöbb ügyben ellentétes álláspontot képviselő konzervatív és a liberális lappal.

Szigor Arizonában

Ez a szövevényes vita mérgesedett el az elmúlt hetekben, miután a Mexikóval szomszédos Arizona állam április végén elfogadott egy új, minden eddiginél szigorúbb bevándorlási törvényt. A várhatóan júliusban hatályba lépő jogszabály értelmében bűncselekménynek fog számítani, ha valaki törvénytelenül tartózkodik az államban, a rendőrség számára pedig kötelező lesz, hogy igazoltassanak mindenkit, aki a gyanú szerint illegális bevándorló. Ez az előírás az, ami kicsapta a biztosítékot a törvény kritikusainál, szerintük ugyanis ez a latinok diszkriminációjához fog vezetni, és szítani fogja a rasszista indulatokat. Az állam lakosságának többsége ugyanakkor támogatja a törvényt, amely szerintük biztosítja a jogkövető amerikai állampolgárok védelmét.

"Rossz válasz egy érthető problémára" - így minősítette a jogszabályt a Miamiban tartott fórumon Jerry Kammer, az Arizona Star egykori újságírója, aki jelenleg egy bevándorlással foglalkozó civil szervezet, a Center for Immigration Studies munkatársa. Az oknyomozó cikkeiért 2006-ban Pulitzer-díjat is kapott Kammer szerint pontosan az következett be, amitől a New York Times szerkesztőségi cikke óvott még 1983-ban, egy korábbi bevándorlási vita idején. A lap arra figyelmeztetett akkor, hogy az országnak ugyan szüksége van bevándorlókra, de vigyázni kell arra, hogy ne hatalmas tömegben és ellenőrizetlenül érkezzenek, mert akkor az felháborodáshoz fog vezetni, és kiváltja a többségi társadalom haragját az újonnan érkezők felé.

Az a cikk akkor született, amikor zajlottak az előkészületei annak a bevándorlási reformtörvénynek, amelyet 1986-ban írt alá Ronald Reagan elnök. Ez a jogszabály egyrészt egyfajta amnesztiát adott azoknak, akik ugyan illegálisan tartózkodtak az országban, de volt munkájuk, másrészt viszont bevezetett egy olyan nyilvántartási rendszert, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza az újabb törvénytelen bevándorlók munkavállalását. A reform ugyanakkor felemásra sikeredett: az úgynevezett amnesztiában hárommillió ember részesült, az elvileg szigorú nyilvántartást azonban könnyedén ki lehetett játszani, így az illegális bevándorlók száma azóta megtöbbszöröződött (pontos számok nincsenek, de a becslések 10 millió felett járnak).

Népek kavarodása - Tánc a Miami Workers Centre-ben

Az elnök óvatos

Ennek az 1986-os reformnak a kudarca is hozzájárul ahhoz, hogy szinte lehetetlennek tűnik egy újabb törvény elfogadása, sok amerikai ugyanis attól tart, hogy ismét hasonlóan felemás megoldás születik. "Ha egyszer átversz, szégyelld magad, de ha másodszor is, akkor az már az én hibám" - szól hevenyészett fordításban az az amerikai mondás (Fool me once, shame on you, fool me twice shame on me), amivel Kammer jellemezte a helyzetet az [origo] munkatársának. Nem csoda tehát, hogy elbukott az a 2006-2007-es reformpróbálkozás, amely a húsz évvel korábbihoz hasonló receptet alkalmazott volna: ugyan szigorítani tervezték a szabályozást, de közben legalizáltak volna több millió feketén dolgozó bevándorlót. A törvényjavaslat annak ellenére bukott el, hogy voltak demokrata és republikánus támogatói is, és felsorakozott mögötte George Bush akkori elnök is.

A szigorú arizonai törvény ellen hangos tiltakozás kezdődött szerte az USA-ban, és az egyik leghangosabb kritikus épp az elnök, Barack Obama. Ő a 2008-as választást megelőző kampányban ígéretet tett arra, hogy már elnöksége első évében napirendre veszi a bevándorlás ügyét, ezt azonban nem tartotta be, és nem is tűnik úgy, mintha sietne vállalása teljesítésével. Igaz, a tavalyi év és az ideinek az eleje is nagyrészt a szintén szenvedélyes viták által kísért egészségügyi reform jegyében telt, és Obama vélhetően még nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy megnyisson egy újabb kemény frontot. Az ugyanis borítékolható, hogy ha komolyan nekiveselkednek a bevándorlásnak, akkor az biztosan felkorbácsolja majd az indulatokat. Ez jól látszik az arizonai törvény esetében is, amelynek támogatói és kritikusai a legbrutálisabb vádakat vágják egymás fejéhez. A jogszabályt aláíró Jan Brewer arizonai kormányzót például egy tüntetésen Hitlerrel azonosították, a republikánus politikus pedig pártjának egyik legismertebb arcával, Sarah Palinnel vállvetve szidta a szerintük a vitát személyes politikai érdekeire használó Obamát.

Amikor rosszul mennek a dolgok

Ebben a feszült légkörben sok - a spanyolajkúak szavazataira számító - demokrata politikus és a 2008-as elnökválasztáson Obamát támogató latin szervezet sürgeti egy új, a bevándorlók érdekeit is figyelembe vevő reformtörvény megalkotását. Azt szeretnék, ha ezzel elejét lehetne venni az Arizonából esetleg más államokba is átgyűrűző szigorúbb politikai irányzatnak. A Fehér Ház azonban vonakodik, és május elején Robert Gibbs szóvivő azzal a tömör magyarázattal próbálta leszerelni a reformot szorgalmazókat, hogy "nincs elegendő támogatás ahhoz, hogy előre lépjünk".

A Liberty City nevű városrész Miamiban - Sokan a szabadság miatt választják az USA-t

A politikai környezet valóban nem tűnik túl kedvezőnek egy ilyen nagyszabású programhoz. Szinte teljes 180 fokos fordulatot hajtott végre a 2006-2007-es reformtörekvés egyik élharcosa, John McCain, Arizona republikánus szenátora is, aki korábban még a mérsékeltebb politikusok közé tartozott, most azonban ő is támogatja az államában hozott szigorú törvényt. Ebben persze közrejátszhat az is, hogy a 24 éves szenátusi múltat maga mögött tudó McCainnek egy kifejezetten erős konzervatív kihívóval kell megküzdenie azért, hogy egyáltalán elnyerhesse a republikánus jelöltséget a novemberben esedékes választáson. Ezzel nincs egyedül, akkor fognak szavazni az amerikaiak a teljes képviselőházról és a szenátusi helyek egyharmadáról, így a következő hónapokban még jobban felpörög majd az alapjáraton is meglehetősen intenzív amerikai belpolitika.

Ez az időszak vélhetően nem kedvezne egy józan gondolkodást és higgadtságot igénylő, bonyolult bevándorlási vitához. Ráadásul nemcsak a politikai, hanem a gazdasági környezet és a tágabb értelemben vett közhangulat sem tűnik optimálisnak. Az Egyesült Államokban a 2008-as 50 százalékhoz képest 2009-ben 54 százalékra nőtt azok aránya, akik inkább problémának, mint lehetőségnek látják a bevándorlást - derül ki a Transatlantic Trends címet viselő kutatásból, amely megállapította azt is, hogy az amerikaiak körében érezhetően csökkent a támogatása annak, hogy az illegális bevándorlók törvényes státushoz juthassanak. Ennek az okai összetettek, de feltételezhető, hogy a gazdasági válság is a tényezők között van. A Miamiban tartott fórum egyik amerikai résztvevője szerint ugyanis a képlet meglehetősen egyszerű: "Amikor jól ment az országnak, akkor azt mondtuk a bevándorlóknak, gyertek csak, most azonban, amikor rosszul mennek a dolgok, már azt mondjuk, ne jöjjön ide senki."