Az indiai rendőrség szerint szombaton húsz tüntető és tíz rendőr sérült meg Kasmírban a biztonsági erők, és az indiai hadsereg megszállása ellen tiltakozó muszlimok demonstrációjában. Az többségében muszlimok lakta indiai Kasmír fővárosában, Szrinagárban és a régió más részein kijárási tilalom van.
Erről azután határoztak, hogy pénteken, a Ramadán kezdetének napján egy tüntetésen négyen haltak meg az indiai katonákkal történt összecsapásban. A Pakisztán és India közt megosztott fennhatóságú Kasmír indiai részén az elmúlt két hónap zavargásaiban a már a legkevesebb 55 tüntető halt meg.
Az indiai hatóságok szerint a szombati tüntetésen gumibotokkal, könnygázzal, és néhány esetben éles lőszerrel kellett szétoszlatniuk a demonstrálókat. A tüntető muszlimok kövekkel dobálták meg az indiai katonákat a himalájabeli területen.
Pénteken a muzulmán nagyima, és egyúttal a iszlám szent böjti hónapjának kezdetének napján összesen négyen, köztük 3 tizenéves és egy 65 éves férfi halt meg az indiai katonákkal történt összecsapásokban. Az indiai hadsereg szerint az áldozatok kövekkel dobálták meg katonáikat, akik a hivatalos közlemény szerint kénytelenek voltak éles lőszerrel lőni a tiltakozókra.