Egy kávézóban ülünk, az Ikebukuro vonatállomásnál. Reggeliznénk, ha lenne mit. Szendvics, pékáru nincs. Végül kapunk lágytojást és salátát, mellé jeges zöldteát, cukor nélkül, ahogy a boltokban is árulják. A japánok egészségesen étkeznek, nem véletlenül 85 év a születéskor várható élettartam.
Hirtelen remegni kezd a föld, himbálóznak a lámpák. Magyar kísérőnknek a szeme se rebben, tizenhárom éve él Japánban, és állítja, hogy ők akkor aggódnak, ha egy-két hétig nincs földrengés, mert ez azt jelenti, hogy jön egy nagyobb.
Olyan erejű rengést, mint a múlt pénteki, még nem tapasztalt. Tokió pár nap alatt harmincöt milliós metropoliszból csendes kisvárossá alakult át. Autókat alig látni, mert kevés a benzin, kikapcsolták a fényreklámokat, hogy takarékoskodjanak az árammal. Az emberek felvásárolták az összes biciklit, úgy járnak dolgozni.
"Hogyan menekülhetne el a főnök?"
Feketébe öltözött irodisták suhannak Tokió utcáin leszegett fejjel, csöndben vásárolnak, ha még van áru a boltok polcain, türelmesen várnak az áramkimaradások miatt ritkán közlekedő vonatokra, metrókra, pedig sokak számára a napi munka legalább félnapos hazautat jelent majd.
Háromóránként kapcsolják le az áramot Tokió különböző kerületeiben, olyankor tömegközlekedés sincs, a benzin pedig már napok óta hiánycikk, így vészhelyzet esetén is nehéz lenne elmenekülni a biztonságosabb déli területekre. Sokan azonban nem is gondolkoznak ezen, a Japánban vállalkozást vezető magyar kísérőnk sem akarja elhagyni Tokiót. "Nem megyünk sehova!" - mondja. - "Hogyan menekülhetne el a főnök, miközben a munkásai Tokióban dolgoznak?" - kérdezi, pedig már Tokióban is mértek sugárzást, igaz, elenyészőt, sok külföldi mégis a repülőjegyekért harcol, hogy minél hamarabb kijuthasson az országból.
A tokiói magyar nagykövetség szerint Japán északi, a katasztrófa által leginkább sújtott részén, valamint Tokióban és vonzáskörzetében mintegy ötven magyar állampolgár maradt, akivel folyamatosan tartják a kapcsolatot e-mailen, Facebookon és a nagykövetség honlapján keresztül. Nem érkezett hír magyar sérültekről vagy halottakról. A diplomaták családtagjait a déli országrészben levő Oszakába vitték, mert ott megoldott az élelmiszerellátás, ellentétben a fővárossal. Több más külképviselettel ellentétben a magyar követség tagjai Tokióban maradnak, de ha szükséges, felkészültek a költözésre.
Kiürültek a polcok (További képekért kattintson a fotóra!)
A két és fél éve Tokióban élő Patrícia a pénzügyi szektorban dolgozó férjével és gyermekükkel együtt döntött végül úgy a fukushimai reaktornál történt robbanás hírére múlt szombaton, hogy egy-egy kézipoggyásszal Szingapúrba utazik. A barátok első reakciója az volt, "messze van a reaktor," felesleges elmenni. Mára a külföldi ismerőseik zöme is elhagyta az országot, és Szingapúrban vagy Hongkongban vannak. "Rossz érzés, hogy eljöttem, és nem segíthetek. Amint lehet, szeretnék visszamenni Japánba, és részt venni az újjáépítésben" - mondja Patrícia, aki időközben hazarepült Budapestre.
"Olyan japánosan nem mondanak semmit"
Az állomás egyik LCD-monitorján a fukusimai atomerőmű szóvivője beszél éppen. Kísérőnk szerint nagy lehet a baj. Mindig visszafogottan kommunikálnak a médiában is, "olyan japánosan nem mondanak semmit".
Ehhez képest néhány napja ugyanez a szóvivő úgy fogalmazott, hogy végső esetben megtörténhet, tehát nem valószínű, de előfordulhat - csavarta tovább a mondatot -, hogy felrobban a reaktor. Aztán két képet mutattak neki az újságírók, az egyik előző nap készült az atomerőműről, a másik aznap, az egyiken még állt egy épület, a másikon már nem. Az újságírók felvételeire reagálva kénytelen volt beismerni, hogy már több robbanás is történt Fukusimában.
Kiüríteni egy 35 milliós várost
Senki sem akar pánikot kelteni. Néhány maszkos japán nézi a tévét velünk együtt, de nem szólnak egymáshoz, nem húzzák föl a szemöldöküket a hír hallatán, hanem visszabattyognak a sorba, és várják tovább a vonatot.
Végül megjön a szerelvény, nem férünk fel rá, elrobog. A peronon maradt várakozók között egy fiatal lány azt mondja egy másiknak, hogy ha hazaérnek, nem mozdulnak ki többet a lakásból, becsukják az ablakokat, és spórolnak az étellel. A másik megkérdezi tőle, hogyan ürítenének ki egy harmincöt milliós várost, ha tényleg bekövetkezne a katasztrófa? - de nem érkezik válasz.