A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Újabb városok lakosságát telepítik ki Fukusima környékéről

Vágólapra másolva!
A sérült fukusimai atomerőmű húsz kilométeres körzetéből már kiköltöztették az embereket, a japán kormány most úgy döntött, hogy további városokat is ki kell üríteni - közölte a Kjodo japán hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Újabb öt városra terjesztik ki a fukusimai kitelepítési körzetet, az atomerőműtől északnyugatra fekvő települések teljes vagy részleges kiürítését rendelte el a japán kormány a magas radioaktív sugárzás miatt - tájékoztat a Kjodo hírügynökség. A lakóknak azt javasolják, hogy egy hónapon belül hagyják el a területet.

A kormány egy nappal az után döntött így, hogy zárt övezetté nyilvánították a fukusimai atomerőmű húsz kilométeres körzetét. Ezt azt jelenti, hogy engedély nélkül senki sem léphet be a körzetbe.

A március 11-ei földrengés és szökőár után 80 ezer embert telepítettek ki, mert a természeti katasztrófában megsérült a fukusimai atomerőmű, és radioaktív szennyezés érte a környéket. Néhány tucat család azóta visszatért a térségbe, és a rendőrség a törvény szerint nem akadályozhatta meg őket ebben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!