A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

A szombati japán földrengésben nem sérült meg az fukusimai erőmű

Vágólapra másolva!
Szombaton földrengés volt abban a japán prefektúrában, ahol a márciusi súlyos földrengés és szökőár pusztított, de a mostani földmozgás jóval kisebb erejű volt.
Vágólapra másolva!

Több mint három hónappal a pusztító földrengés után szombaton ismét megmozdult a föld Japán északi részén. A 6,5-es erősségű földrengést a csendes-óceáni partoknál, Mijagi prefektúrában észlelték. Ugyanez a prefektúra esett áldozatul a március 11-i kilences erősségű földrengésnek, amely szökőárt váltott ki, és súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőművet.

A prefektúra 300 kilométerre északra fekszik Tokiótól, s most nem érkeztek jelentések cunamiról. A fukusimai atomerőművet üzemeltető Tepco vállalat közlése szerint az erőművet ezúttal nem érte kár. A rengés központját Szendai városától 125 kilométerre északra, nagyjából 36 kilométer mélységben lokalizálták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!