Az ausztrál rendőrök Sydney nyugati részén, Parramattában több utcát is lezártak, a környéken dolgozókat kimenekítették kedden, miután egy férfi saját lányával együtt bezárkózott egy ügyvédi irodába, és azt állította, bomba van nála - írja a brit Telegraph. A rendőrök 11 órával később törtek be az irodába, majd letartóztatták a férfit.
A rendőrök kezdetben telefonon tárgyaltak a férfival, aki azt állította, hogy hátizsákjában bomba van, ám ezek a tárgyalások megszakadtak. A Daily Mail internetes oldalán közzétett fotókon látszik, hogy a férfi kidobta a telefont az ablakon.
Az 52 év körüli férfi röviddel helyi idő szerint kilenc óra előtt ment be az irodába a 11 éves lányával. A recepciós elmondása szerint a férfi egy olyan nevű embert keresett az épületben, aki nem dolgozik ott, és mikor ezt megmondta neki, az dühös lett, és lecsapott egy könyvet a pultra. Állítása szerint a férfi azt mondta neki, hogy hívja a főügyészt, mert egy bomba van a hátizsákjában. Ezután bezárkózott az egyik irodába a lányával együtt.
Később a férfi megjelent az épület egyik felső ablakában, a fején ügyvédi parókával. Leköpött a járókelőkre, majd néhány órával később összetört egy ablakot, és azt kiáltotta: "nem érdekel, ha meghalok". Öt órával az után, hogy a férfi bezárkózott az irodába, fegyveres rendőrök mentek az épületbe, kint mentőautók állnak készenlétben.
A rendőrség végül mintegy 11 órával azután, hogy a férfi bezárkózott, betörtek az irodába. A lányát is kiszabadították, aki bár a sajtójelentések szerint jól van, kórházba szállították.
Augusztus közepén egy 50 éves, háromgyerekes családapát azzal gyanúsítottak meg, hogy két hete maszkot öltve betört egy családi házba Sydney egyik leggazdagabb negyedében, és ott bombának látszó szerkezetet erősített egy egyedül otthon tartózkodó, 18 éves lányra.