Kiürítették a svéd kormány székházának egyes részeit Stockholm Rosenbad városrészében, mert gyanúsnak tűnő küldeményt találtak az épületben - közölte csütörtök délután a helyi rendőrség. Ilyen küldeményt a svéd külügyminisztérium épületébe is eljuttattak - írja a Local svéd kiadása.
A küldeményből egy a helyszínen tartózkodó szemtanú szerint vezetékek és elemek lógtak ki. Többek között a svéd igazságügyi miniszternek is el kellett hagynia irodáját. "Nem tudjuk, mi van benne. Az összes csomag rutinszerű átvizsgálása során ez a küldemény gyanút keltett, ezért értesítettük a rendőrséget. A kiérkezett rendőrök szintén gyanúsnak találták a küldeményt, ezért tűzszerészeket hívtak a helyszínre" - mondta a francia hírügynökségnek a rendőrségi szóvivő.
A kormány székházában található Fredrik Reinfeldt miniszterelnök irodája is. A kormányfő szóvivője elmondta: a gyanús küldeménynek ismert a feladója, ezért csekély a valószínűsége annak, hogy valóban veszélyes tárgyat tartalmazna.