Ötmillió rubel kártérítést követel két orosz család egy szülőotthontól, mert 12 évvel ezelőtt az intézményben elcserélték újszülött gyerekeiket - írja a brit BBC online kiadása. A tévedés az után derült ki, hogy az egyik anya volt férje megtagadta lánya gyermektartásdíjának fizetését, mert szerinte a gyerek nem az övé, hiszen egyáltalán nem hasonlít rá. Az édesanya, Julija Beljaeva bírósághoz fordult, ahol úgy döntöttek, hogy DNS-tesztet végeztetnek. "Két DNS-tesztet csináltattunk, és mindkettő kimutatta, hogy sem az exférjem, sem én nem vagyunk Irina biológiai szülei" - mondta Julija.
"A bíró nem hitte el az eredményeket. Azt mondta, ilyet eddig csak a televízióban látott, és nem is tudott tanácsot adni nekünk" - mesélte az asszony. A nyomozók megkezdték a másik anya felkutatását, akit nem sokkal később meg is találtak. "A másik családban élő lány, Anja, szőke volt és teljesen úgy nézett ki, mint én és a volt férjem. A mi lányunk sötétebb bőrű és hajú volt, és úgy nézett ki, mint a másik családban az apuka. Hirtelen az egész világ kifordult alólam" - fogalmazott Julija.
A két lányt óriási sokként érte az igazság. "Egyik gyerek sem akarja elhagyni jelenlegi családját. Irinia azt mondta nekem: Anya kérlek, ne küldj el! Azt mondtam neki, hogy sosem tennék olyat, amit ő nem akar. Semmi nem változik, még mindig az anyukád vagyok".
A nő állítása szerint sosem fogja elfelejteni a pillanatot, amikor újra találkozott vér szerinti lányával, Anjával: "Amikor találkoztunk, néhányszor anyának szólított. Azt gondolom, ez csak azért volt, mert azt hitte, én ezt akarom hallani. Valójában egy idegen vagyok neki". A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Anja családja muszlim vallású. "A vér szerinti lányom muszlimként nőtt fel. Teljesen más szokásaik és hagyományaik vannak, ez pedig még nehezebbé teszi a dolgokat" - fogalmazott Julija.