Maják: Minek pánikolni?

Miközben a világ egy félreértelmezett maja naptár miatt a világvégétől izgul, a magyar honfoglalással egy időben lehanyatlott maja civilizáció örökösei még mindig saját kultúrájuk megszilárdításáért küzdenek. 1848-ban ők is megvívták a maguk szabadságharcát, de rövid életű független államuk bukása óta képtelenek elnyerni a teljes egyenjogúságot a szülőföldjükön. Kik azok a maják, miért nem érdekli őket a világvége, és miért harcolnak még ma is?

"A világnak akkor lesz vége, amikor az utolsó maja is meghal" - jövendölte egy legenda szerint a dél-mexikói Lacandon-dzsungelben élő maják spirituális vezetője, az 1996-ban elhunyt Öreg Chan Kin. E hét pénteken sokan várják a világvégét egy ősi maja naptár félreértelmezése miatt, amely 2012. december 21-ére teszi a maja időszámítás egy 5200 éves ciklusának végét. Pedig Öreg Chan Kin jóslata még rendkívül távol áll a megvalósulástól: kevesen tudják, de Közép-Amerikában, a dzsungellel borított Yucatán-félszigeten különböző becslések szerint még ma is 5-9 millió maja él, akik ugyan már nem építenek hieroglifákkal borított piramisokat, de a kihalás sem fenyegeti őket, és büszkén ápolják civilizációjuk emlékét.

A 21. század majái hányatott sorsú nép, akiknek ősi civilizációja valamikor időszámításunk szerint 900 körül indult hirtelen hanyatlásnak. Előtte évszázadokon át emeltek fantasztikus kőpiramisokat és palotákat, de körülbelül a magyar honfoglalással egy időben az építkezések abbamaradtak, a városok rejtélyes okok miatt elnéptelenedtek, majd belepte őket az őserdő. A falvakban, fa-, vályog- és szalmakunyhókban tovább élő maják sorsa aztán 1520 körül pecsételődött meg végleg a spanyol konkvisztádorok érkezésével, akik 200 év alatt teljesen leigázták őket.

Tikal romvárosa Guatemalában

Évszázadokkal később azonban a maja férfiak jellegzetes vonásait még mindig fel lehet ismerni a birodalmuk egykori területén emelt latin-amerikai városokban és falvakban. Mexikó legdélebbi tartományaiban, valamint Belize, Guatemala és Honduras egy részén máig több mint 20 különböző maja népcsoport él, akik foggal-körömmel ragaszkodnak identitásukhoz. A városokban az AP hírügynökség szerint a maja férfiak háromkerekű biciklikkel pedáloznak az utcákon, esténként rímekben viccelődnek a táncmulatságokon, a nappali kánikula végeztével pedig a járdákra kihúzott székeken beszélgetve élvezik ki a hűvös esti klímát.

Nem a múlt mítoszai vagyunk

Ezek az emberek nem az apokalipszis hírnökei: a világvége-mániát könnyed nemtörődömséggel hárítják. Az AP szerint a világvégét annyival intézik el: "minek pánikolni? Ha valami történik, úgyis megtörténik". De még a maja papok, akik a spanyolok által behozott katolikus vallást az ősi hiedelmekkel ötvözik, sem hiszik, hogy épp most jönne a vég. Hogy mikor lesz világvége, azt nem tudják: szerintük Isten valóban meg fogja büntetni a tőle elforduló embereket, de ennek az időpontját nem egy félreértett ősi naptár határozza meg (a maják ma gyakorolt különleges vallásáról és templomairól itt olvashatja az [origo] riportját).

A Közép-Amerikában élő több millió maját sokkal kézzel foghatóbb problémák kötik le, mint a világvége-őrület: saját kultúrájukat, identitásukat próbálják megőrizni, és az egyenjogúságért, érvényesülésért küzdenek olyan államokban, amelyek az őslakos indiánokat keményen diszkriminálják. A 19. és 20. század véres történelme, kemény küzdelmei tükrében szinte meglepő, hogy az egykor Amerika legfejlettebb civilizációjának számító maják utódai ma is erős és akaratos nemzetként élnek a spanyol ajkú Latin-Amerikában.

Fiatal maják játsszák az ősi maja labdajátékot Guatemalában

"Nem a múlt mítoszai vagyunk, nem az őserdőben és az állatkertekben álló romok. Emberek vagyunk, azt akarjuk, hogy tiszteljenek minket, és ne legyünk rasszizmus és megkülönböztetés áldozatai" - mondta egykor Rigoberta Menchu, a maja származású emberi jogi aktivista, aki népének ügyéért folytatott harcával 1992-ben a Nobel-békedíjat is kiérdemelte. A maják életét tanulmányozó amerikai antropológus, Ashley Kistler pedig egy interjúban arról beszélt, hogy a maják ma is egy kulturálisan fontos, politikailag erős csoportot alkotnak, amely legalább olyan érdekes, mint az ősi maják civilizációja. "Szeretném, ha az iskolások is tudnák, hogy a maja nép él és virágzik" - mondta.

Véres polgárháborúk és 1848-as szabadságharc

A spanyol gyarmatosítás után a maják évszázadokon át éltek szinte rabszolgasorban: az európai bevándorlók által létrehozott kasztrendszerben a bennszülött indiánok kerültek a leginkább jogfosztott helyzetbe. Földjeiket elvették, és éhbérért vagy rabszolgaként dolgoztatták őket az ültetvényeken, miközben az Európából behozott betegségek megtizedelték őket. A maja népek leigázása után egészen a 19. századig kellett várni, hogy a megnyomorított nemzet átmenetileg újra a talpára álljon.

1847-ben és 1848-ban a Yucatán-félsziget keleti csücskéből indult lendületes felkelés, miután a mexikói függetlenségi háborúban az európai bevándorlók felfegyverezték a majákat is. Ők a kaotikus helyzetet kihasználva végigsöpörtek a kolóniákon, és bár a fallal védett városokat nem tudták elfoglalni, sikeresen felszabadítottak egy apró, független maja államot. A maják országát a 19. század közepén még Nagy-Britannia is elismerte, ám a tovább húzódó, évtizedeken át tartó harcok végén, 1901-ben a spanyolok visszafoglalták azt, és fél évszázad alatt ismét felmorzsolták a maja ellenállást. A többmilliós maja népek azóta sem tudtak újra független államot kiharcolni maguknak.

A guatemalai polgárháborúban eltűntek fotói a főváros egyik falán

Bő fél évszázaddal később, a gyarmatok teljes felszabadulása után Guatemalában véres, három évtizedes polgárháború ontotta ismét a maják vérét, akik a bennszülötteket diszkrimináló diktatúra ellen lázadtak fel a földjeiket, valamint jobb munkakörülményeket és emberi, polgári jogokat követelve. A brutális polgárháborúban és a maja gerillák elleni hajtóvadászatban mintegy 200 000 embert mészároltak le, 400-600 falu pusztult el, és az 1995-ben megkötött béke után is folytatódott az erőszak. Az ENSZ szerint egyértelmű, hogy a maják ellen a 20. század második felében népirtást követtek el, a maja vezetők pedig a spanyol hódítás és a 19. századi szabadságharc után ezt tekintették a népük ellen elkövetett harmadik holokausztnak.

Maszkos lázadók és az első maja televízió

A kegyetlen múlt ma is kísérti a majákat, Guatemalában az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint máig az egyik legmagasabb a gyilkosságok aránya a világon, és továbbra sem sikerült kiharcolni a teljes egyenlőséget. Bár az országban a maja lakosság az ENSZ adatai szerint 51 százalék, vagyis ők teszik ki a lakosság többségét, még mindig számos körülmény korlátozza a politikai jogaikat, és kénytelenek a nagybirtokosok földjein alulfizetett idénymunkából élni.

Mexikó déli csücskében, a Guatemalával szomszédos Chiapas államban közben 1994 óta folyik a maja gerillák forradalma, a zapatista felkelés. Az erőteljesen balos ideológiájú, vörös csillagos lobogó alatt futó mozgalom maszkos lázadói háborúznak a mexikói állam ellen, bár amennyire lehet, kerülik az erőszakot, fegyvereiket állítólag csupán önvédelemre használják, és igyekeznek maja önrendelkezést meghonosítani az államban. Vezetőjük és szóvivőjük, a mindig csak fekete símaszkban mutatkozó Subcomandante Marcos mitikus alakká nőtte ki magát.

Subcomandante Marcos, a maszkos zapatisták legendás vezetője 2006-ban

A 21. század majáinak ezekben a viharos konfliktusokban igazi kihívás megőrizni identitásukat. Az UNHCR szerint ez részben azért sikerülhetett, mert a belső területeken, felföldeken élő közösségek nagyon összetartóak és zártak, kulturális ellenállást tanúsítanak, de közben képesek jól asszimilálni az őket érő hatásokat is. Segítette a maja ügyet az is, hogy Rigoberta Menchu guatemalai emberi jogi aktivista munkásságát Nobel-díjjal ismerték el, és az is, hogy Guatemalában 2008 óta már maja nyelvű televízió is működik - igaz, csak napi háromszor 30 perces műsoridővel.

Elvesztett és megtalált múlt

A maják életét tanulmányozó kutatók szerint a népesség jelentős része így még mindig beszéli az ősi maja nyelveket, de az első évezredben virágzó piramisépítők kultúrájával már régen elveszítették a kapcsolatot. Bár egyre többen jelennek meg a nagyobb városokban, a legtöbben mégis Guatemala és Mexikó vidéki területein, apró falvakban, hagyományos, fából és vályogból épített kunyhókban élnek, és generációkra visszamenőleg űzik őseik mesterségét. Főleg mezőgazdaságból, kukorica-, kakaóbab- és cukornádtermelésből élnek. Hagyományaikat többek között a katolikus teológiát ősi maja rítusokkal keresztező vallásukkal, valamint a nők rikító színekben pompázó, kézzel szőtt ruháival őrzik: még az USA-ba kivándorolt, az erőszak elől elmenekült több tízezer maja is ilyen szőttesekben jár, és rendszeresen összegyűlnek különleges szertartásaikra is.

A maják életét tanulmányozó amerikai antropológus, Ashley Kistler a guatemalai Chamelco városát kutatva megállapította, hogy a maja piaci kofák mestersége - akár csak a földműveseké - generációkon át ívelő hagyományőrzésre épül. "A kofák nem is azért piacolnak, mert abból bármilyen nagy anyagi hasznuk lenne, hanem azért, mert az anyjuk, nagyanyjuk és idősebb rokonaik is mind kofák voltak, és ezzel akarnak tisztelegni az ősök előtt - mondta egy interjúban a nő, aki maga is éveket töltött a maják között. Ezzel és az időről időre újraírt legendáikkal tartják fenn a maja közösség történelmi emlékezetét: Kistler kutatásai során azt is feltárta, hogy ki a 450 éve alapított maja város ősatyja, akiről maja ismerősei folyton változó legendákat meséltek neki. Apo Pac, a városalapító azonosítása után az antropológusnak még azt is sikerült elérnie, hogy a férfi emléknapját hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítsák a városban.

Maja előadás turistáknak egy ásatási területen

A kultúra életben tartására szükség is van, mert a feledés is jelen van a maják között. Egy másik amerikai majakutató, Bruce Love például arról számolt be, hogy a közép-amerikai államok kulturális nyomása időtlen idők óta megtagadja a mai majáktól a saját múltjukat. A maják már nem tudják olvasni azokat a képírásos kódexeket és faragványokat, amelyek az őseiktől maradtak rájuk, és az állami iskolákban azt tanítják nekik, hogy az ősi maják már eltűntek, nekik nincs közük hozzájuk. Amikor pedig Bruce Love és civil szervezete tanfolyamokat kezdett szervezni a maja értelmiségnek, hogy megtanítsa őket az írás jelentésére, hatalmas csodálkozást és lelkesedést váltott ki. "Elkezdték olvasni a faragványokat, és rájöttek, hogy ott sorakoznak az őseik nevei, a családjaik vérvonala, az ő saját történelmük. És ez teljesen megváltoztatja, ahogy magukról gondolkodnak, mert most először kapják vissza a saját történelmüket" - nyilatkozta a tudós.