A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

A péntek lett a szombat Szaúd-Arábiában

Vágólapra másolva!
Átírta a hétvégi pihenőnapok rendjét a szaúdi király. Az új szabály szerint június végétől péntek és szombat lesz a két hétvégi pihenőnap.
Vágólapra másolva!

Az Al-Arabíja hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Abdalláh utasítást adott ki arról, hogy június végétől péntek és szombat lesz a két hétvégi pihenőnap. Mostanáig csütörtök és péntek számított hétvégének Szaúd-Arábiában.

Értesülések szerint a hétvége eltolását mindenekelőtt a vállalkozók üdvözlik. A gazdaság képviselői ugyanis panaszkodtak amiatt, hogy az eddigi szabályozás megnehezítette együttműködésüket más országok cégeivel, illetve hatóságaival.

Egyes konzervatív iszlám hittudósok ugyanakkor sérelmezték a mostani módosítást. Elsősorban azt kifogásolják, hogy az új hétvége a zsidó, illetve a keresztény mintát követi.

A legtöbb arab országban a hétvége péntekre és szombatra esik, Tunéziában és Libanonban viszont szombat és vasárnap a szabadnap. Pénteken pedig rövid munkaszünetet tartanak azok kedvéért, akik a muzulmánok déli imáját egy mecsetben akarják elmondani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!