A férfi, aki túl kövér Új-Zélandnak

Albert Buitenhuis hat éve él Új-Zélandon, de miután a bevándorlási hivatal kiszámolta, hogy mennyibe kerülhet a túlsúlya az egészségügyi rendszernek, nem maradhat tovább. Most nemcsak a kilók ellen, hanem a hivatallal is küzd. Az Origónak elmesélte, hogyan.

Albert Buitenhuis egy ideje már nem foglalkozik azzal, hogy a választott hazájában, Új-Zélandon mindenki, aki híreket hall vagy olvas, értesült már a súlyáról, a magasságáról, a koráról, az egészségi állapotáról, a térdproblémáiról, sőt még az anyagi helyzetéről is, mivel ezek az amúgy érzékenynek tekintett személyes adatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy harcoljon az elmúlt években felépített életéért.

A dél-afrikai születésű férfi az után lett visszatérő szereplője a híreknek, hogy az új-zélandi hatóságok nem hosszabbították meg az ott-tartózkodáshoz szükséges vízumát, arra hivatkozva, hogy a túlsúlya miatt nem felel meg "az elfogadható színvonalú egészségi állapotnak". A 2007 óta Új-Zélandon élő és dolgozó séfnek így el kellene hagynia az országot.

Hogy az elfogadható színvonalú egészségi állapot pontosan mit jelent, azt az új-zélandi bevándorlási hivatal számokkal is ki tudja fejezni: az ő kritériumaik szerint ugyanis a leendő új-zélandi állampolgárok testtömegindexe 35 alatt kell, hogy legyen. Albert Buitenhuisé 40-es, így klinikailag is túlsúlyosnak számít.

A BMI-t vagy testtömegindexet világszerte használják az orvosok egy páciens ideális testsúlyának, valamint egészségi állapotának meghatározására: minél magasabb értéket ad ugyanis, annál nagyobb az elhízás, a magas vérnyomás illetve a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. Normális a testtömeg, ha a BMI-érték 18,5 és 24,9 között van. 18,5 alatt az illető túl sovány, 24,9 felett pedig túlsúlyos. A 30 feletti BMI-érték pedig elhízást jelez. Egyes kutatások szerint azonban a hagyományos testtömegindex torzít: a magasabbakat a valósnál kövérebbnek, az alacsonyabbakat pedig soványabbnak mutatja. Erről szóló cikkünket itt olvashatja.

Az új-zélandi bevándorlási hivatal a megélhetés és lakhatás igazolása mellett azért érdeklődik ennyire a kérelmezők egészségügyi adatai iránt, mert az elbírálásánál mérlegelnie kell azt is, hogy az egészségbiztosítónak mekkora megterhelést jelent majd az esetleges betegségeik ellátása. Albert Buitenhuis súlyát tanulmányozva arra jutottak, hogy az ő esetében meglehetősen nagy a kockázata a cukorbetegség, a rák, a szív- és májbetegség kialakulásának, ráadásul a lappangó térdsérülése miatt is előfordulhat, hogy komolyabb orvosi beavatkozásra lesz szüksége, és a számításaik szerint egy ilyen térdműtét húszezer dollárba kerül majd.

Mindig is nagydarab voltam

Albert Buitenhuis valóban úgy beszél az egészségéről, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne idegenekkel megosztani a legutóbbi vérnyomásmérésünk eredményeit vagy a vérképünk értékeit. "A hatósági döntés elleni fellebbezésemhez az orvosom megint megvizsgált, és megállapította, hogy négy százalék az esély arra, hogy a következő öt évben szívrohamom legyen. Szerinte ez hat százalékkal alacsonyabb érték, mint ami az új-zélandi átlag az én korosztályomban. Az orvosom azt mondja, remek az egészségi állapotom" - avatta be az Origót az orvosi jelentése részleteibe.

Amikor az újabb vízum hivatali engedélyezése akadozni kezdett, Albert Buitenhuis először azt gondolta, hogy a térdsérülése miatt kezdtek el aggódni a bevándorlási tisztségviselők. "Tudja, a bal térdemre rásérültem a 2011-es christchurchi földrengésben." A kézhez kapott indoklásból azonban kiderült, hogy nem a térde, hanem a súlya az elsődleges probléma.

Nem mintha ez neki bármilyen gondot okozna. "Egészen a munkavállalói vízumom visszavonásáig ez semmilyen problémát nem jelentett. Séfként dolgoztam teljes állásban. Köztudott, hogy a séfek napi 8-12 órát töltenek talpon, és nem sok szünetük van. Soha sem volt szükségem több pihenőre, mint a többi séfnek. Egyébként gyerekként is nagydarab voltam, mindig is nagydarab voltam, ez vagyok én. De ez sohasem okozott nekem bármiféle egészségi vagy más problémát."

Bár Albert Buitenhuis felesége, Marthie nyilvánvalóan elfogult, de ő is azt állítja, a férjét a súlya sohasem akadályozta meg abban, hogy heti negyven órát dolgozzon, és ebből kifolyólag adót fizessen az új-zélandi államnak. A házaspárt azért is érte váratlanul a mostani helyzet, mert 2007 óta minden évben gond nélkül meghosszabbították a munkavállalói vízumukat, és a férfi súlyát soha nem emlegették, mint esetleges kockázati tényezőt, noha Új-Zélandra érkezésükkor Albert még a mostaninál is nagyobb súlyt cipelt. "Nem követtünk el bűncselekményt, semmi rosszat nem tettünk, csak az van, hogy a férjem szereti a hasát" - értetlenkedett Marthie egy blogbejegyzésben.

Nincs munka, nincs pénz

Munkavállalói vízum nélkül a Buitenhuis házaspár élete kezd hajótöréshez hasonlítani. Mivel nem dolgozhatnak, bevételeik sincsenek, a tartózkodáshoz és munkavalláshoz szükséges dokumentumok, igazolások is rengeteg pénzt elvittek. Marthie Buitenhuis meglepő őszinteséggel részletezte a blogjukban, hogy milyen praktikákat vetett be a túlélés érdekében. Körbenézett például a háztartásban, és több tárgyat eladott. Ez a pénz sem volt elég azonban arra, hogy a lakbért és a rezsit kifizessék, így el kellett hagyniuk a Christchurchben lévő otthonukat, és most Aucklandben, Albert Buitenhuis testvérénél húzták meg magukat.

A rokoni segítség mellett sok új-zélandi is beszállt a házaspár megélhetésének a finanszírozásába. Buitenhuisék története ugyanis nagy port vert, és ők maguk is elérték az elkeseredésnek azt a fokát, amikor már a nyilvánossághoz fordultak. Van már Facebook-oldaluk és blogjuk is, ahol egyrészt megosztják a sorsukat, másrészt segítséget kérnek. Az egyik legutóbbi bejegyzésben például a bankszámlájuk adatait adták meg. Bár, ahogy Albert Buitenhuis írja, érzelmileg elég nehéz feldolgozni azt a sok kedvességet, amellyel az elmúlt hetekben elárasztották őket.

Ez sem feledteti azonban velük, hogy - ha a hivatal elutasítja a fellebbezésüket - el kell hagyniuk az országot. Pedig bizonyos szempontból sikertörténet az övé, hiszen néhány éve leszokott a dohányzásról, és fogyott is harminc kilót: 160 kilósan érkezett Új-Zélandra, most 130 kiló körül van. Ráadásul az orvosa az állítja, hogy 26 hét alatt elfogadható értékre tudná letornázni a koleszterinszintjét és vércukorszintjét is. Az új-zélandi bevándorlási hivatali adminisztrációját azonban egyelőre nem hatja meg ez a tiszteletre méltó teljesítmény.

Bár a mostani felhajtás nem igazán kedvez az egészségtudatos életmódnak, de Albert Buitenhuis nagyon elszánt. "Most sokkal jobban koncentrálok a súlyomra, mint korábban bármikor. De nagyon nehéz, mert amióta nem dolgozhatok, és el kellett hagynunk az otthonunkat, a testvéremmel élünk, és az ő honosítási eljárásuk sem volt egyszerű. Tulajdonképpen nem is nagyon engedhetnék meg maguknak, hogy minket befogadjanak, szóval aligha lehetnek még külön kéréseim a diétát illetően. Azt esszük, ami van. Még így is sikerül fogynom. Kicsit lelassult a folyamat, de legalább nem állt le."

Harcolnak a kilók ellen

Albert Buitenhuis nem az első bevándorló, akinek a mérleggel és a derékkörfogattal kell harcolnia azért, hogy letelepedhessen Új-Zélandon. Előfordult, hogy a szigorú szabályok egy brit házaspárt választottak szét, a feleséget ugyanis a túl magas testtömegindexe miatt nem engedték be az országba. De sajtóhírek szerint olyan is volt, hogy egy kórháznak kellett lemondania egy régen várt kollégáról, mert az elismert orvos nem ment át a BMI-szűrőn, és a hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy a súlya miatt túlságosan is nagy kockázatot jelentene az egészségügyi rendszernek. Amelyben egyébként dolgozott volna.

Hacsak nem valami egészen extrém kövérségről van szó, a túlsúly önmagában nem kizáró tényező a kérelmek elbírálásánál - állítja az új-zélandi bevándorlási hivatal. Akkor van gond, ha a hivatal orvosai úgy becsülik, hogy a kérelmezőnek a jövőben sokszor kell majd felkeresni az orvosokat, és az ellátása túlságosan is sokba kerülne a biztosítónak.

Az új-zélandi bevándorlási hivatal látszólag megrögzött BMI-központúsága a statisztikáknak tudható be. A legkövérebb országok ranglistáján ugyanis Új-Zéland a harmadik helyet foglalja el Mexikó és az Egyesült Államok után. Minden negyedik új-zélandi túlsúlyos, és az ottani egészségügyi rendszernek több százmillió dollárt kell költenie a túlsúlyból adódó betegségek kezelésére. Az Új-Zélandon élők - köztük azok is, akik munkavállalási engedéllyel tartózkodnak az országban, mint Albert Buitenhuis - ingyenes ellátásra jogosultak a közkórházakban.

Albert Buitenhuis és felesége jelenleg Aucklandben várja az új-zélandi bevándorlási miniszter döntését az ügyükben. Albertet több, hasonló problémával küszködő ember is megkereste, de mivel sem az ő, sem a többiek ügye nincs még lezárva, részleteket nem akart elárulni ezekről. "Amennyire csak tőlem telik, támogatni fogom ezeket az embereket, mert tudom, milyen pokoli érzés ebben a helyzetben lenni" - mondta az Origónak.

Azt Albert Buitenhuis is elismerte, hogy a kövérség komoly gondot okoz az új-zélandi kormánynak, de hozzátette, hogy nem mindegyik kövér ember egészségtelen. Az elmúlt hónapokban átélt nehézségek és bizonytalanság ellenére sohasem bánta meg a döntését, hogy Új-Zélandra költözött, mert "ez az ország megéri a harcot".

Kértük Buitenhuist, hogy küldjön magáról egy képet, hogy látszódjon is, amiről írunk, de sajnos nem küldött. Itt azért megnézheti, hogyan néz ki.