Egész Európa kutatja, mit keresett a szőke kislány a romatelepen
![ismeretlen szőke kislányt találtak egy görög cigánytáborban, aki Maria névre hallgat](https://cdn.origo.hu/2023/12/h5KI4JhB-tPEiDZUJjnsGxQbSSvlQyF7-xSB1rR7XBE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUxYTYzOTljMWM2ZjQ4YmY4YmE1NmE1NTE2MDdlYTk1.webp)
Több mint 8000 hívás érkezett a görög segélyszervezethez, amely keresi, hogy kik lehetnek annak a négyéves szőke kislánynak a valódi szülei, akit egy görögországi romatelepen találtak. Egy DNS-teszt bebizonyította, hogy szülei nem azok, akik annak vallották magukat - írta a BBC.
Maria állítólagos szülei hétfőn bíróság elé állnak azzal a váddal, hogy elrabolták a kiskorú lányt és hamis papírokkal tartották maguknál. A helyi roma közösség kiállt a 39 éves férfi és a 40 éves nő mellett. A farsalai cigány közösség vezetője azt állította, hogy a pár jobban szerette a kislányt, mintha a sajátjuk lett volna. A BBC tudósítója szerint a férfi fivére sajátjának vallotta a lányt, és azt állította, hogy a születése után jogszerűen adták át.
Szociális munkások szerint viszont elrabolták a kislányt, és koldulásra és szexuális szolgáltatásokra kényszerítették őt. A görög rendőrök eredetileg drogokat és fegyvereket kerestek a romatelepen, amikor megtalálták a kislányt, aki feltűnően nem hasonlított az állítólagos szüleire. Megtalálták a papírjait is, de azok is gyanúsak voltak: a pár különböző számú gyereket jelentettek be az egyes helyi hivatalokban.
A nő azt állítja, hogy hat gyereknek adott életet 10 hónapon belül. Szavai igazságtartalma nem csak emiatt kétséges. A pár ugyanis egyfolytában váltogatták tanúvallomásukban, hogy miként került hozzájuk Maria.