A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Újraindulnának a japán atomerőművek

Vágólapra másolva!
Három évvel a fukusimai atombaleset után most először teljesített a megszigorított biztonsági előírásokat egy japán atomerőmű. Újraindulnának a szigetországban lévő reaktorok.
Vágólapra másolva!

Elsőként teljesítette a fukusimai balesetet követően kidolgozott szigorú biztonsági előírásokat egy atomerőmű Japánban az atomenergetikai hatóság szerdai közlése szerint, ezzel megnyílhat az út a három évvel ezelőtti katasztrófát követően leállított létesítmények újraindítása előtt.

Ellenáll a földrengésnek, szökőárnak

A japán atomenergetikai hatóság szerdai döntésével előzetesen jóváhagyta azon jelentést, amely szerint a déli Kjúsú szigetén - Tokiótól ezer kilométerre délnyugatra - található szendai atomerőműben elvégzett biztonsági fejlesztések megfelelnek a tavaly nyáron kiadott, a világon a legszigorúbbnak tartott előírásoknak. Az erőmű az értékelés szerint a legsúlyosabb természeti csapásoknak, köztük egy, a 2011-es fukusimaihoz hasonló földrengésnek és szökőárnak is képes ellenállni. Ugyanakkor a végső jóváhagyást csak egy további, harminc napos technikai és tudományos felülvizsgálat után adják majd ki az erőműnek. Az újraindításhoz pedig a helyi önkormányzatok beleegyezését is meg kell szerezni.

Szeptemberben indulnának

Az üzemeltető cég szerint leghamarabb szeptember és november között indulhat újra a szendai erőmű két reaktora. A jelenlegi állás szerint a szendai lesz az első atomerőmű, amelyet újraindítanak azóta, hogy a fukusimai baleset miatt Japán mind a 48 működőképes reaktorát lekapcsolták.

A kormány akarja

A szerdai döntés megfigyelők szerint nagy győzelem az atompárti kormány számára. Abe Sindzó miniszterelnök - szembemenve a közhangulattal - 2012-es hivatalba lépése óta sürgeti a létesítmények beindítását, mivel hatalmas gazdasági károkat okoz az országnak, hogy mára gyakorlatilag teljes mértékben külföldről importált energiahordozókkal kell kielégítenie igen jelentős áramigényét. Az atomerőművek 2011 előtt a japán energiaellátás közel 30 százalékáért feleltek.

19 reaktor vár engedélyre

Az atomenergetikai hatóságnál az elmúlt egy év során kilenc üzemeltető összesen 19 reaktor újraindítását kérelmezte. A szendai volt az első létesítmény, amelyről döntött a hatóság, de a várakozások szerint az engedélyeztetési procedúra a következő hónapokban felgyorsulhat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!