A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Megjelentek az amerikai kémrepülők Szíria felett

Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam elleni légi csapásokat készítik elő.
Vágólapra másolva!

Barack Obama amerikai elnök engedélyezte, hogy az Egyesült Államok kémrepülőgépekkel és drónokkal felderítő repüléseket végezzen Szíria felett, előkészítendő az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni esetleges légicsapásokat. Amerikai illetékesek kedd reggel megerősítették, hogy a felderítő repülések megkezdődtek.

Az Egyesült Államok a szomszédos Irakban augusztus 8. óta már mintegy száz légicsapást hajtott végre az Iszlám Állam hadállásai ellen.

Damaszkusz együttműködik

Valíd Moallem szíriai külügyminiszter hétfőn közölte: Damaszkusz készen áll arra, hogy együttműködjön a Nyugattal az IÁ elleni harcban, de ennek feltétele, hogy a nemzetközi közösség tartsa tiszteletben a közel-keleti ország vezetését és függetlenségét. Hazája területén minden egyes légicsapást kizárólag a damaszkuszi kormány jóváhagyásával lehet végrehajtani, mert ha ez nem így történik, akkor az az ország elleni agressziónak minősül - tette hozzá.

Amerikai tisztségviselők erre reagálva közölték: magánvéleményük szerint az Egyesült Államok nem fogja kikérni Damaszkusz engedélyét sem a felderítő repülésekhez, sem az esetleges légicsapásokhoz.

Obama eddig kivárt

Miközben a szíriai katonai csapás lehetősége időről időre napirendre került a Fehér Házban, Obama mindeddig elutasította a beavatkozást. Úgy tűnik azonban, a legutóbbi incidens - James Foley amerikai újságíró múlt heti meggyilkolása Szíriában - a katonai lépések megfontolására ösztönözte az amerikai elnököt. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hétfőn közölte, Obama hajlandóságot mutatott arra, hogy katonai műveletet rendeljen el amerikai állampolgárok védelme érdekében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!