A Fehér Ház közlése szerint Obama szolidaritását fejezte ki, és megerősítette, hogy az Egyesült Államok a francia nép oldalán áll.
Az amerikai elnök már korábban nyilatkozott a Charlie Hebdo magazin szerkesztőségében elkövetett akcióról, hitványnak és gonosznak minősítve azt. Hozzátette, hogy a merénylők a sajtószabadság ellen is támadást intéztek.
John Kerry külügyminiszter szintén szolidaritásáról biztosította a francia embereket, és hangoztatta: az Egyesült Államok eltökélten együttműködik Párizzsal a szélsőséges irányzatok elleni fellépésben.
Hollande a telefonbeszélgetésben megköszönte Obamának a támogatást, és tájékoztatta partnerét arról, hogyan áll a tettesek utáni hajtóvadászat, illetve milyen a sérültek állapota - közölte még az amerikai elnök hivatala. A párizsi terrortámadásban 12 ember meghalt, 11-en megsebesültek, közülük négyen válságos állapotban vannak. Évtizedek óta ez volt a legsúlyosabb terrorcselekmény Franciaországban.