A francia közgazdászt, aki 2012 előtt a francia elnökválasztás egyik legesélyesebb baloldali jelölt-aspiránsának számított, azzal gyanúsítják, hogy egyik legfőbb haszonélvezője volt több 2008 és 2011 között Párizsban és Washingtonban szervezett szexpartinak.
Strauss-Kahn korábban már elismerte, hogy részt vett a partikon, de azt állította: nem tudott arról, hogy ott prostituáltakkal találkozott, és azt sem, hogy a nők utazásait nagyvállalatok számláiról finanszírozták.
A volt IMF-vezér első meghallgatásán hangsúlyozta, hogy nem követett el "sem bűncselekményt, sem szabálysértést", s elítélte, hogy a vizsgálóbírók eltúlozzák a barátai által szervezett szexpartik gyakoriságát és az ott történteket.
"A vádat olvasva frenetikus aktivitást képzelünk el, mert a dátumokat pontatlan módon összekeverték. Nem volt ilyen féktelen aktivitás" - mondta Strauss-Kahn, aki állítása szerint három éven át, évente mintegy négy alkalommal, azaz
összesen 12-szer vett részt a barátai által szervezett szexpartikon
A volt IMF-vezér azt is tagadta, hogy az estek szervezésében közreműködött. "Semmilyen szerepem nem volt ezen estek megszervezésében. Semmilyen est megszervezésére nem volt akkoriban időm" - mondta Strauss-Kahn, akik szabados szellemű felnőtt emberek között, beleegyezéssel történt szexuális kapcsolatoknak állította be a találkozókat.
A sötét öltönyt és szürke nyakkendő viselő politikus-közgazdász higgadt és nyugodt volt a több órás tárgyalás alatt, akkor is, amikor az egykori prostituáltak részletes tanúvallomását hallgatta végig. A nők szerint nem volt titok, hogy pénzt kaptak a szolgáltatásaikért.
Strauss-Kahnt egyébként a Femen nőjogi szervezet aktivistái várták a bíróság előtt. Amikor a fedetlen keblű három nő "Stricik vagy ügyfelek, mind bűnösek" felkiáltással megpróbálta magát rávetni a volt IMF-vezér gépkocsijára, a rendőrök lefogták és elvezették őket.
A vizsgálóbírók szerint Strauss-Kahn nem egy egyszerű "ingyenes fogyasztó" volt a barátai által szervezett esteken, hanem azokat kifejezetten az ő megrendelésére szervezték, s azoknak a legfőbb haszonélvezője volt. A vádhatóság bizonyítékként egy általa rendelkezésre bocsátott párizsi lakást és az ügy legfőbb szereplőinek küldött SMS-eket mutatta be, amelyek alapján a vád szerint a volt IMF-vezér "a szexuális igényeit kielégítő rendszert" működtetett.
Az ügy többi vádlottja is tagadta, hogy kerítő lenne. "Soha nem éreztem úgy, hogy tiltott dolgot csinálok" - mondta Fabrice Paszkowski üzletember, aki a szexpartikat szervezte. Elmondása szerint befolyást remélt attól, hogy szívességet tesz egy olyan fontos embernek, mint akkoriban Strauss-Kahn volt.
Amennyiben bebizonyosodik a vád,
a volt IMF-vezért tíz év szabadságvesztéssel és félmillió eurós pénzbüntetéssel sújthatják
. A 65 éves volt szocialista pénzügyminiszter mellett 13 másik személy, köztük a lille-i Carlton Hotel dolgozói, egy rendőr, egy ügyvéd és több nagyvállalkozó ellen is üzletszerű kéjelgés elősegítése a vád az eljárásban.