Nyár elejére lefegyvereznék a lakosságot Szerbiában

Kínai gáránátos GIF
Gránátos
Vágólapra másolva!
Különös kéréssel fordult a lakossághoz a belgrádi belügy: ne a szemetesbe dobják a kézigránátot! Szerbiában éppen a lakosság lefegyverzését célzó kampány folyik: akinek továbbra is fontos az önvédelem, június elejéig intézkedhet.
Vágólapra másolva!

„Akinél van otthon, az ne dobja a kézigránátokat a szemetesbe! Meg a többi hasonló fegyvert se! Helyette hívják ki a legközelebbi rendőrt, aki szakszerűen elszállítja” – erre kéri a lakosságot a szerb belügyminisztérium. A furcsa felhívás nem véletlen: a helyi Beta hírügynökség szerint a montenegrói hatóságok néhány napja megállítottak egy roma férfit, akinek kézigránát volt a bevásárlószatyrában. Figyelmeztették, mire ő a podgoricai főügyészség előtti kukába dobta a gránátot.

Civil kezébe nem való Forrás: AFP/Mahmud Hams

Kampány van

A felszólítás előzménye, hogy Belgrádban március elején három hónapos kampány indult a lakosság leszerelésére. A délszláv háború miatt ugyanis máig rengeteg az illegálisan otthon tartott fegyver – pontos szám nincs, de

Az új szabályozás szigorú feltételekhez kötné a fegyvertartást, a leendő tulajdonosoknak a többi között orvosi és pszichiátriai szűrésen is meg kellene felelniük. Aki ezt nem vállalja, az június 4-ig még belügyi engedély nélkül legalizálhatja a nála levő fegyvert vagy leadhatja a rendőrségen, ahol nem kérdeznek tőle semmit. Akinél a határidő lejárta után illegális fegyvert találnak, akár öt évre is leültethetik.

Máshol is nagy a paranoia

A törvénytelen fegyverek nem csak Szerbiában jelentenek gondot. Macedóniában például – egy 2012-es felmérés szerint – minden negyedik emberre jut egy ilyen: a 2,1 milliós lakosságnál csaknem félmillió nem regisztrált fegyvert gyanítanak.

Messze még a pacifista szemlélet Forrás: AFP/Joel Robine

A lakosság leszerelése egyébként valószínűleg csak politikai elhatározás kérdése: a 2001-es macedón-albán etnikai konfliktus után a NATO mindössze 45 nap alatt 7500 eszközt gyűjtött be, míg a helyi hatóságok 2004 és 2010 között csak 23 ezret találtak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!