Egy magyart még mindig keresnek Nepálban

Egy épület romjai Katmanduban, miután két nappal korábban a Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földrengés volt a nepáli fővárosban és környékén. 

http://www.origo.hu/nagyvilag/20150427-borzalmas-foldrenges-24-magyarrol-nincsen-hir.html
Egy épület romjai Katmanduban, miután két nappal korábban a Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földrengés volt a nepáli fővárosban és környékén. http://www.origo.hu/nagyvilag/20150427-borzalmas-foldrenges-24-magyarrol-nincsen-hir.html
Vágólapra másolva!
A legfrissebb adatok szerint negyvenkét magyar van Nepálban, és közülük már csak egyet keresnek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. És közben már a 10 ezret is elérheti a szombati nepáli földrengés halálos áldozatainak száma - ezt már az ország miniszterelnöke közölte. 
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a köztévében elmondta azt is, hogy hétfőn még tíz magyarról nem volt hír, az utolsóról pedig, akiről nem érkezett egyelőre információ, tartózkodási helye alapján az feltételezhető, hogy jól van. Hangsúlyozta: arra kérnek mindenkit, hogy

Szijjártó Péter szerint az utolsó magyarról azt lehet feltételezni, hogy jól van Fotó: Bielik István - Origo

Eddig 18 magyar hagyta el az országot

A miniszter elmondta: öt olyan magyarról tudnak, akik tartósan Nepálban élnek, az ő hazatérésük egyelőre nem várható. Hozzátette: hétfőn tizennyolc magyar hagyta el a földrengés sújtotta országot, eközben két újabbról derült ki, hogy Nepálban tartózkodik. A katmandui tiszteletbeli konzul meglátogatta azt a négy sérültet, akit egy egyházi fenntartású kórházban kezelnek. Ők a körülményekhez képest jól vannak.

Egy épület romjai Katmanduban, miután szombaton a Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földrengés volt a nepáli fővárosban és környékén Forrás: MTI/EPA/Abir Abdullah

Szijjártó Péter jelezte: rajtuk kívül megsérült egy ausztrál-magyar kettős állampolgár, a biztosítója már intézkedett Ausztráliába szállításáról.

Tovább emelkedhet az áldozatok száma

- közölte a Reuters brit hírügynökséggel az ország miniszterelnöke. Szusil Koirala a mentési munkálatok gyorsítására utasított, és sátrakat, valamint gyógyszereket kért külföldről. A kormány a mentés és segítségnyújtás terén mindent megtesz, amit csak tud - hangsúlyozta Koirala az interjúban.

Folyamatosak a mentési munkálatok Nepálban Forrás: MTI/EPA/Narendra Sreszta

Alpinisták eközben azt jelezték, hogy a Mount Everest környéki táborokból helikopterrel sikerült kimenekíteni azokat a hegymászókat, akik a földmozgás utáni lavinák miatt elszigetelődtek. A 7,9-es erősségű szombati földrengésben a legfrissebb hivatalos adatok szerint 4349-en vesztették életüket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!