A minszki megállapodásban rögzítettek betartása csak az első lépés, amit Oroszországtól elvárnak, utána is lesznek még komoly kérdések – közölte újságírókkal (köztük az Origo tudósítójával) egy magas rangú NATO-illetékes a törökországi Antalyában. A déltörök üdülővárosban szerdán és csütörökön találkoznak az észak-atlanti szövetség 28 tagországának külügyminiszterei, hogy a legproblémásabb biztonsági kihívások kapcsán állást foglaljanak vagy ajánlásokat fogalmazzanak meg, részben előkészítendő a jövő nyáron esedékes varsói NATO-csúcsot.
Ezek egyike természetesen az ukrán háború, ahol, mint az illetékes elmondta, a szavak után konkrét lépéseket várnak Moszkvától. Például azt, hogy szüntesse be a keletukrán népköztársaságoknak nyújtott katonai támogatást, és vesse latba befolyását, hogy a minszki megállapodást maradéktalanul be tudják tartani a terepen.
Hangsúlyozta azt is, hogy
a szövetség a konfliktus békés megoldásában érdekelt, ugyanakkor az is Ukrajna hosszú távú sikerét segítené elő, ha jól működő államigazgatás lenne Kijevben.
Utóbbit átfogó reformok ösztönzésével, a sok sebből vérző ukrán hadsereg ütőképességének javítását pedig – például logisztikai, kommunikációs és kiber területen – kiképzőprogramok finanszírozásával igyekeznek elérni.
Azt, hogy Minszk betart(at)ása csak az első lépés, az illetékes a Krím ügyének felemlegetésével illusztrálta, amikor úgy fogalmazott, hogy a félsziget még nem veszett el.
Szerinte, még akkor is, ha Oroszország mindennek eleget tesz (amire elég kevés esély van), a NATO-nál már akkor sem indulhat tiszta lappal. „Tanulnunk kell a grúz példából“ – fogalmazott, utalva arra, hogy amikor Moszkva a kaukázusi országról 2008-ban háborúval leválasztotta Abháziát és Dél-Oszétiát, ez még lehetséges volt, a Krím annektálása azonban afféle utolsó csepp volt.
Egy másik megszólaló, a NATO–orosz kapcsolatra közelebbről rálátó tisztségviselő szerint nem igaz az a Moszkva által hangoztatott „fájó mítosz“, hogy a katonai szövetség semmibe vette Oroszországot, mert a hidegháború vége óta volt arra politikai törekvés, hogy Moszkvával partneri viszonyt építsenek ki. A cezúrát ő már a grúz háborúra datálja, Ukrajna kapcsán pedig azt mondta:
szeretnék, ha az oroszok befejeznék a szeparatisták (olykor nem is annyira) rejtett támogatását.
Az illetékes három fogalom köré csoportosította a felek között feszülő ellentéteket: átláthatóság, retorika és empátia. Példát is mondott rájuk: a – NATO-val ellentétben – be nem jelentett orosz hadgyakorlatokat, a vezető orosz politikusok körében is napi szinten megjelenő, „a valósághoz kevéssé kapcsolódó“ nyugatellenes megjegyzéseket, illetve Ukrajna szuverenitásának és területi egységének orosz ignorálását.
Az előzőek, talán finomított változatban, az orosz elnök, illetve az orosz és az amerikai külügyminiszter találkozóján is felmerülhettek, de erről csak találgatni lehet, Vlagyimir Putyin, Szergej Lavrov és John Kerry – a NATO-csúcs előtt tartott – keddi szocsi megbeszélése után ugyanis nem tájékoztatták a nyilvánosságot. Csak annyit tudni, hogy Kerry őszintének, Lavrov pedig csodálatosnak nevezte az eszmecserét.