„A beszámíthatatlannak tűnő férfit először a lépcső alatt láttam fajtalankodni” – mondta a szemtanú anyuka. A fiatal nő, aki a kislányát kísérte az óvodába, felgyorsította a lépteit. Ahogy hazaért, felhívta a rendőröket, és bejelentette a lakótelepen, az óvoda közelében maszturbáló férfit – olvasható a bumm.sk oldalán.
„A járőröző rendőreink egy percen belül a helyszínen voltak, és rövid kergetőzés után elfogták a férfit” – tájékoztatott Ján Sudák rendőr. Az elfogott 27 éves László a rendőröknek először azt állította, hogy a barátaihoz készült, nem sokkal később már azt mondta, hogy a nővérével kellett volna találkoznia.
„Nem tudott egy címnél megállapodni, ezért nem tudjuk, hova készült. Tagadott ugyan, de mivel a slicce nyitva volt, és a szemtanúk megerősítették, hogy az érintett személy ellen érkezett a bejelentés, ezért előállítottuk" – mondta Sudák.
A rendőrök 1,4 ezrelékes alkoholszintet állapítottak meg nála. Ha beigazolódik a bűnössége, akár három év szabadságvesztést is kaphat. „A komáromi rendőrök az esetet garázdaság vétsége alapos gyanúja miatt vizsgálják" – mondta Bozena Bruchterová, nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő.