A brit alsóházi képviselők az öklükkel verték asztalaikat örömükben, amikor David Cameron belépett a terembe a választási győzelmet követő első ülésen. Volt okuk rá, hiszen tizennyolc év óta most először kormányozhatnak egyedül, abszolút többségben a konzervatívok. Azzak, hogy a Liberális Demokraták kiestek a koalícióból, Cameron teljesen szabad kezet kapott a miniszteri kinevezések terén is.
A Konzervatívoknak három fő üzenetük volt a kampányban – mondta Egedy Gergely a Külügyi-és Külgazdasági Intézetben május 11-én megrendezett konferencián.
Cameron már 2010-ben is megígérte, hogy minden olyan kérdést népszavazásra fog bocsátani, ami Nagy-Britannia kezéből jogköröket adna át Brüsszelnek.
Az Európát érintő kérdésekkel szoros kapcsolatban áll az elmúlt években egyre forróbb területnek számító bevándorlás is. Ezzel kapcsolatban a brit miniszterelnök négy fő célkitűzést emelt ki, amit meg kíván valósítani a következő ciklusban:
Angela Merkel német kancellár „nagyszerűnek” nevezte a Konzervatívok választási győzelmét, a francia elnök pedig már az eredmények kihirdetésének napján Párizsba invitálta David Cameront.
Cameron már május 10-én jelezte európai partnereinek, hogy
kész tárgyalni a brit EU-tagság feltételeinek újragondolásáról.
A bevándorlók brit gazdaságra gyakorolt negatív hatásairól szóló vita lesz valószínűleg a legforróbb pontja a London és Brüsszel közti tárgyalásoknak.
Az EU-vezetők készek tárgyalni mindaddig, amíg a brit miniszterelnök nem támaszt olyan feltételeket, amik nincsenek összhangban az Európai Uniós elvekkel – mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottsági egykori elnöke. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke úgy kommentálta az eseményeket, hogy „készen állok a közös munkára, hogy egy olyan álláspontot alakítsunk ki, ami Londonnak és Brüsszelnek is megfelel”.
Bár Cameron korábban kijelentette, hogy természetes szövetségeseinek tekinti a közép-kelet-európai országokat, a bevándorlás szigorításáról zajló vita felkorbácsolta a kedélyeket.
„Vörös vonalnak” nevezte a mozgás szabadságát Takács Szabolcs európai ügyekért felelős államtitkár, a Financial Times gazdasági portálnak adott interjújában. Takácshoz csatlakozott szlovák, illetve lengyel kollégája is, és kijelentették, hogy a bevándorlók jogai „szentek és sérthetetlenek”.
„Nem szeretjük, amikor a magyar dolgozókat migránsoknak hívják;
ők európai állampolgárok, akiknek joguk van bárhol munkát vállalni az EU-n belül” – mondta Takács.
„Hajlandóak vagyunk tárgyalni a britekkel az esetleges reformokról, de a belső piaci versenyszabályokból, a mozgás szabadságából és a bevándorlók jogaiból nem engedünk” – mondta Rafal Trzaskowski, Lengyelország európai ügyekért felelős minisztere mondta.
Cameron az elmúlt ciklusban közel 2 millió munkahelyet teremtett, a brit gazdaság jól teljesít. A miniszterelnök 2010-ben azt mondta: Margaret Thatcher helyre tette a brit gazdaságot, saját [Cameron] feladata pedig az lesz, hogy a „széttöredezett” brit társadalmat állítsa helyre. Ugyanis az elmúlt öt évben az erős gazdasági teljesítmény mellett a szociális programból viszonylag keveset teljesítettek a toryk.
Ennek kapcsán David Cameron május 11-i beszédében kijelentette, hogy a Konzervatív Párt az „együttérzés” pártja, ami a dolgozó népet képviseli, és teljesíteni fogja a kitűzött jóléti és oktatási reformokat.