A 2009 óta hivatalban lévő politikus oregoni programja után utazott a dél-dakotai Watertownba, ahol az ország egyik legjobb előkészítő főiskolájának tartott Lake Area Technical Institute diplomaosztóján mondott beszédet.
A tudósítások szerint a dél-dakotaiakat nem bántotta, hogy elnökként Obama az ő államukba látogatott el utoljára.
"Tudtuk, hogy a legjobbat hagyta a végére"
- mondta Dennis Daugaard az elnök beszéde előtt. A watertowni boltokban még pólókat is árultak, rajta az elnök képével és a Saved the Best for Last felirattal.
"Most már mind az ötven államban jártam elnökként, és a legjobbat hagytam utoljára. A többi negyvenkilencnek pedig üzenem: remélem, nem veszik sértésnek"
- viccelődött az elnök.
Barack Obama 2008-ban, még elnökjelöltként ugyan ellátogatott Dél-Dakotába, azóta azonban nem járt arra. Sok oka nem is volt rá, az állam ugyanis túlnyomórészt republikánus, és évtizedek óta nem nyert ott demokrata jelölt az elnökválasztáson.