Az egyház hajlandó meghatározni egy fix dátumot a húsvétnak, annak érdekében, hogy az ünnepet egy napon tarthassa az összes keresztény, legyen az katolikus, protestáns vagy ortodox – mondta egy meditáción Ferenc pápa.
Az egyházfő emlékeztetett, hogy a katolikus egyház már VI. Pál pápa óta készen áll erre, és Ferenc pápa pedig már tett is egy javaslatot a konstantinápolyi és az orosz pátriárkának.
"Találkozik egy katolikus és egy ortodox, és azt kérdik egymástól: a te Krisztusod már feltámadt? Az enyém majd jövő vasárnap" – mondta ironizáló stílusban Ferenc pápa.
Az eltérő naptárak miatt viszonylag ritka alkalomnak számít, hogy a katolikus, a protestáns és az ortodox egyházak ugyanabban az időpontban ünneplik a húsvétot.
A nyugati kereszténység a XIII. Gergely pápa által bevezetett Gergely-naptárt követi,
míg a keleti, ortodox egyházak megtartották a Julius Caesar ókori római hadvezér és politikus nevéhez fűződő julián naptárt. Ebből adódóan a húsvét időpontja akár öt héttel is eltérhet egymástól a kereszténység két nagy ága között.
A nyugati kereszténységben a húsvét időpontja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első teliholdat követő vasárnap és hétfő. Naptári időpontja ezért minden évben eltérő, március 22. és április 25. közé eshet. Az ortodox keresztény egyházakban ennél bonyolultabb a számítás, és más naptár alapján végzik.