Nagyon előretört a görög szélsőjobb

Görögország, görög választások, a szélsőjobboldali párt, az Arany Hajnal szimpatizánsai Szalonikiben
Vágólapra másolva!
A görögök közel 25 százaléka a szélsőjobboldali Arany Hajnalra szavazna, ha most lennének a választások Görögországban – derült ki egy nem reprezentatív felmérésből, amit a hétfői megállapodás után készítettek. Az Arany Hajnal támogatottsága az utóbbi hetekben 5-6 százalékon állt.
Vágólapra másolva!

A harmadik görög mentőcsomagról szóló hétfő reggeli megállapodás után napvilágot látott az első felmérés a pártok támogatottságáról. A newsbomb.gr nem reprezentatív online kutatása szerint még mindig a kormányzó Sziriza a legnépszerűbb, de a szélsőjobboldali Arany Hajnal közel 25 százalékot ért el. A radikális alakulat az utóbbi hetek országos méréseiben 5-6 százalék körül állt.

Az Arany Hajnal szimpatizánsai Szalonikiben. A pártnak jól jöhet a Sziriza pálfordulása Forrás: AFP/Sakis Mitrolidis

Harmadik helyre a Centrista Unió futott be több mint 11 százalékos támogatottsággal. A még kormánypárti Független Görögök több mint 5 százalékot kaptak. Rajtuk kívül a felmérés szerint csupán a kommunista párt jutna be a parlamentbe 3,1 százalékos támogatottsággal. Az online szavazáson több mint 33 ezren voksoltak.

Nehéz lesz többséget csinálni

Az Origo percről percre követte, hogy hétfőn reggel megszületett a megállapodás a brüsszeli euróövezeti csúcstalálkozón a görög adósságválság megoldására. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megerősítette: nincs „grexit”, Görögország nem távozik az euróövezetből. Elemzők szerint egyelőre elhárult a grexit veszélye, de a görög parlamentben nehéz lesz többséget csinálnia Alexisz Ciprasznak.

A megállapodás ellenére még semmi sem biztos Görögországban Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Sztrájk

Huszonnégy órás munkabeszüntetést hirdetett meg a görög közalkalmazottakat tömörítő szakszervezeti szövetség szerdára, vagyis akkorra, amikor a parlament feltehetően szavazást tart a nemzetközi hitelezők és Görögország megállapodásáról, aminek eredményeként újabb komoly megszorító intézkedések várnak a dél-európai országra.

Varufakisz üres tekintetekkel találkozott

Végig kemény akart lenni Görögország hitelezőivel szemben Jánisz Varufakisz, de minisztertársai ebben nem követték – jelentette ki egy interjúban a görög pénzügyminiszteri posztról több mint egy hete lemondott politikus. Az eurózóna többi pénzügyminiszterének szemére vetette, hogy „üres tekintetekkel” találta magát szembe, bármikor gazdasági érvekkel jött elő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!