Óvadék ellenében szabadlábra helyezte a zágrábi megyei bíróság tanácsa a több korrupciós ügyben is megvádolt Ivo Sanader volt horvát kormányfőt.
Az óvadék összege 12,4 millió kuna volt, ami mintegy félmilliárd forint. Ugyan a volt kormányfő ügyvédei már október elején felajánlottak két ingatlant óvadékként, a horvát legfelsőbb bíróság pedig megszüntette Ivo Sanader ellen az elsőfokú eljárást a Fimi Media-ügyben, Sanader szabadlábra helyezését hátráltatta, hogy a bíróság nem találta teljesnek az ügyvédek dokumentációját.
Mint arról az Origo is beszámolt, Sanader 3 és fél évet töltött előzetes letartóztatásban.
Ivo Sanadert a Fimi Media néven ismertté vált korrupciós ügyben azzal vádolták, hogy valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szerzett pénzt, amely nála vagy pártja feketekasszájában kötött ki.
Egy másik összevont perben, a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében 2012 novemberében
Sanadert háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
A legfelsőbb bíróság ezt tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárásbeli hibákra hivatkozva az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.
Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott,
hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett - a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította ezt a vádat, és leszögezte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.
A horvát alkotmánybíróság idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet.