Nem tudja az államtitkár, miért kellett mennie
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/EeM0raZMiEQAAGaW0MQG-rnqXHxSVxt86BnsSg5I-pM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMxZjdhM2JkYzJiZjRhNTE4NGViZTA3YjAzMWM5YjAw.webp)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által jelölt Laczikó Enikőt október elsején váltották le az államtitkári tisztségből, és nevezték ki helyettes államtitkárrá a miniszterelnöknek alárendelt hivatalban. A hivatal vezetését a korábbi helyettes államtitkárra, a tatár kisebbség által jelölt Amet Aledinre bízták. A román kormány azt közölte, hogy "nincsen szó leváltásról, csupán egy tisztségcseréről az intézményen belül".
Laczikó Enikő a maszol.ro-nak azt mondta, hogy a vezetőcseréről telefonon értesítették akkor, amikor már érvénybe is lépett a miniszterelnöki rendelet. "Nem érzem úgy, hogy a tevékenységemmel gond lett volna. Legalábbis semmilyen jele nem volt annak, hogy a munkámat kifogásolták volna. Ezért nem hiszem, hogy ez a döntés rólam szólt" - magyarázta Laczikó Enikő. Hozzátette, ő maga nem akar "spekulálni", de leváltását általában azzal hozzák összefüggésbe, hogy az RMDSZ a múlt héten megszavazta a kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
Laczikó Enikő 2013 januárja óta állt a kormány kisebbségi kapcsolatokért felelős hivatalának élén. A hivatalt korábban több cikluson át az RMDSZ-es Markó Attila vezette, akit 2012-ben parlamenti képviselővé választottak.