Elsöprő győzelmet aratott a mianmari ellenzék

férfi FOTÓ ÁLTALÁNOS SZEMÉLY tetoválás
Rangun, 2015. november 8. A mianmari ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) egyik támogatója Aung Szan Szú Kjít, az NLD Nobel-békedíjas elnökét ábrázoló tetoválással a karján a párt ranguni székháza előtt 2015. november 8-án, a mianmari parlamenti választások napján. Mianmarban 25 év után ez az első szabad parlamenti választás. (MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit)
Vágólapra másolva!
Az első eredmények szerint a kormányalakításhoz elegendő mandátumot szerzett a mianmari parlamentben a Nobel-békedíjas Aung Szán Szu Csí vezette ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért.
Vágólapra másolva!

A vasárnap rendezett választás első eredményei alapján az NLD a szavazatoknak a hetven százalékát szerezheti – jelentette a párt szóvivőjére hivatkozva a BBC. Hivatalos eredmények eddig csupán az ország legnagyobb városából, Rangunból érkeztek, ahol mind a 12 helyet a párt jelöltje szerezte meg.

A junta visszavonult tábornokait tömörítő, kormányzó Szövetségi Szolidaritás és a Fejlődés Pártja, amely 2011 óta volt hatalmon, elismerte választási vereségét.

Az Ang Szán Szu Csí vezette NLD elsöprő többséget szerzett Forrás: MTI/AP/Mark Baker

„Vereséget szenvedtünk. Ki kell derítenünk a vereség okát, de fenntartások nélkül elfogadjuk az eredményeket” - mondta U Htaj Oo, a kormánypárt ügyvezető elnöke, aki a BBC burmai adásának bevallotta azt is, hogy ő maga is elveszítette a képviselői helyét.

25 éve először szabadon

A voksoláson több mint 90 párt 6000 jelöltje indult. A választási bizottság közlése szerint rendkívül magas, mintegy 80 százalékos volt a részvétel.

A párt egyik híve, karján a Nobel-békedíjas politikus képével Forrás: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit

Mianmarban 25 éve először tartottak szabad parlamenti választást. A választási rendszer szerint parlamenti helyek negyede a katonai kormányzat hivatalos feloszlatása ellenére továbbra is a hadsereg tagjai számára van fenntartva, őket nem kell megválasztani.

Az NLD-nek és szövetségeseinek a választott helyek kétharmadát kell megszerezniük ahhoz, hogy kormányt tudjon alakítani, bár az alkotmányt így sem tudják majd megváltoztatni, mert ehhez háromnegyedes többség kell.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!