A hatóság azonban nem nézik jó szemmel a halászok segítségnyújtását. Aceh tartomány hivatalnokai most azt mondták, hogy a halászok
akkor sem menthetik meg a menekülteket, ha azok fuldokolnak a tengerben.
Egy BBC-nek nyilatkozó halász nem érti a döntést, mint mondta,
„emberi életekről van szó, kötelességemnek érzem megmenteni őket”.
A múlt héten 700 bangladesin és rohingján segítettek a halászok. Cselekedetükkel mintegy 1500-ra emelkedett az ottani táborokban elszállásolt bevándorlók száma.
Indonéziában, Malajziában és Thaiföldön a hatóságok nem engedik a menekülteknek, hogy kikössenek a hajójukkal. Vizet és élelmet adnak ugyan nekik, de inkább más partok felé irányítják őket.
Még mindig több ezren sodródnak a vizeken. Az indonéziai Langsa kikötőjébe érkezett bangladesi és mianmari menekültek horrortörténeteket mesélnek. A hétszáz megmentett ember szerint nagyjából száz társuk veszett oda a tengeren.
Két hónapon keresztül hánykolódtak, miután egyetlen ország sem hagyta kikötni hajójukat. A legénység dezertált,
elfogyott minden élelmük és vizük, emiatt a vizeletüket itták, ráadásul késsel, kötéllel és puszta kézzel estek egymásnak. Volt olyan, akit egyszerűen a vízbe löktek.