Nekiment a melegházasságoknak a szentszéki államtitkár
![Ferenc pápa, lufi, a hét képei](https://cdn.origo.hu/2023/12/bu0q5OLVYhQljPPz-Sq55-MprG9OFA14dw8USBSCiNM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3Y2M4OGQwOTMzMzQyYmY4ZjE2OTczN2MxMjViOTZm.webp)
Egy Rómában rendezett nemzetközi gazdasági találkozón az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a referendum kimenetele nemcsak a keresztény elveket tekintve jelent vereséget, hanem "az emberiség veresége".
A Ferenc pápa után a Vatikán második emberének számító Parolin bíboros Diarmuid Martin a dublini érsek szavait idézve kijelentette: az egyháznak tudomásul kell vennie a valóságot.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a család az egyház számára továbbra is "központot jelent, és mindent meg kell tennünk a család védelme, gondozása és szorgalmazása érdekében, mivel az emberiség jövőjét képviseli".
Felszólalásában a vatikáni diplomáciát vezető Pietro Parolin kitért a Franciaország által még januárban szentszéki nagykövetnek jelölt Laurent Stefanini ügyére is, akinek akkreditációjára a Szentszék még nem mondott igent. A francia fél szerint azért, mivel Stefanini meleg.
Parolin bíboros úgy fogalmazott, párbeszéd folyik a Vatikán és Párizs között, és reméli, hogy megoldás születik.
A L'Osservatore Romano című szentszéki napilap kihívásnak nevezte az egyház számára az ír népszavazást, amelyen a résztvevők 62,1 százaléka mondott igent a melegházasságra. A részvételi arány 60,5 százalék volt.
Matteo Renzi olasz kormányfő bejelentette, hogy az olasz kormány is napirendre tűzi a kérdést, és a melegek közötti élettársi kapcsolatok törvényes elfogadásáról júliusban kezdődik el a vita az olasz parlamentben.