Helyes és bátor válaszokat kellene adni az Európa előtt álló kihívásokra, amelyekhez fogható súlyosságú gondokat a második világháború befejezése óta nem tapasztalt a kontinens – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Wachaui Európa-fórumon, az ausztriai göttweigi apátságban.
A miniszter emlékeztetett a Kelet-Ukrajnában zajló fegyveres konfliktusra, amelyről azt mondta, hogy
Magyarország számára kizárólag a békés megoldás fogadható el.
Ugyancsak az Európai Unió előtt álló kihívásként említette a közösséget szegélyező befagyott területi konfliktusokat, és ezzel kapcsolatban úgy vélte, hogy például a keleti partnerség keretében
Brüsszelnek bátrabb hozzáállásra lenne szüksége.
Kifejtette, ahogy az Egyesült Államok új megközelítést alkalmaz Kubával szemben, az Európai Uniónak is el kellene gondolkodnia a Fehéroroszországgal kapcsolatos hozzáállás megváltoztatásán.
Az energiabiztonságról szólva Szijjártó Péter megjegyezte, hogy Európa továbbra is kiszolgáltatott, és még mindig nem sikerült megtalálni azokat a módokat, amelyek megteremthetnék a térség energiaellátásának biztonságát.
Az európai közösség előtti negyedik legfőbb kihívásként a külgazdasági és külügyminiszter a terrorizmust jelölte meg. Úgy vélte, hogy
az Iszlám Állam a civilizáció ellen indított brutális támadást,
s ez ellen nem csupán szavakkal, hanem tettekkel is fel kell lépni.
Az MTI kérdésére Szijjártó Péter azt mondta, a menekültügy terén Magyarországnak az az érdeke, hogy legyen egy közös európai megoldás, amely elsősorban azt akadályozza meg, hogy a bevándorlók Európába akarjanak jönni. Úgy vélte, hogy ehhez a gazdasági stabilitás és béke megteremtése szükséges azokban a térségekben, ahol az emberek jelenleg otthonaik elhagyására kényszerülnek.