Az amerikai támaszponton lévő börtönben a foglyok zömét ítélet nélkül tartják fogva évek óta, sokuk ellen bírósági eljárás sem folyt.
Barack Obama elnök 2009-ben, első hivatali idejének megkezdésekor ígéretet tett a nemzetközi bírálatokat kiváltó létesítmény felszámolására, de ezt eddig nem tudta maradéktalanul teljesíteni, részben az Egyesült Államok kongresszusának ellenállása miatt.
A kongresszus döntése értelmében az egykori gyanúsítottak továbbra sem utazhatnak az Egyesült Államokba, és korlátozott azoknak az országoknak a köre is, ahová átszállíthatják őket.
A képviselők attól tartanak, hogy a foglyok hazatérve újra csatlakoznak a fegyveres iszlamistákhoz. Barack Obama hivatalba lépése óta több mint felére, 116-ra fogyatkozott a fogva tartottak száma.
A guantánamói börtönben maradtak több mint fele jemeni - 69 ember -, de Washington nem küldi vissza őket hazájukba az ott uralkodó bizonytalan biztonsági helyzet miatt.