Szélsőséges mozgalmak mindig voltak az iszlámban

Vágólapra másolva!
Különleges kurzust tartanak az idei évtől a moszkvai Iszlám Intézetben, hogy felkészítsék az oroszországi imámokat az Iszlám Állam és a hozzá hasonló szélsőséges mozgalmak ideológiája elleni küzdelemre.
Vágólapra másolva!

A tanfolyamot már mintegy 300 vallási vezető végezte el – mondta el az Izvesztyijának adott interjúban az intézet helyettes vezetője, Raisz Izmajlov.

A kurzus célja, hogy bebizonyítsa: az Iszlám Állam nem valami új vagy egyedülálló jelenség, mivel szélsőséges mozgalmak évszázadokon keresztül léteztek az iszlámon belül, és gyilkolták a muszlimokat és a más hitűeket, akárcsak a jelenkori dzsihádisták.

A vallás ellenségei

Korábban már két jelentős muszlim szervezet is az iszlám ellenségének minősítette az Iszlám Államot – emlékeztetett a hírről beszámolva az rt.com.

A két szervezet vezetői hangsúlyozták, hogy a szélsőségesek a kalifátust a világ muszlim közösségeinek a beleegyezése nélkül kiáltották ki, és ezzel viszályt és egyet nem értést szítottak a hívők között.

Iszlám Állam a vallás ellensége Forrás: Origo

Terrorlista

Fatvát is kibocsátottak, amelyben kijelentették: az Iszlám Állam és követi nem minősíthetőek iszlamistának vagy muszlimnak, mivel a tevékenységük ellentmond az iszlám alapelveinek.

Az orosz kormány egyébként még decemberben felvette a terrorszervezetek listájára az Iszlám Államot és a Nuszra Frontot. Vagyis bűncselekményt követnek el azok az orosz állampolgárok, akik e szervezetek tagjai, illetve bármilyen szinten támogatják azokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!