Észak-Akrikából származók és arabok felelnek szinte az összes olyan támadásért, amelyet Szilveszter éjjelén követtek el Kölnben - mondta Észak-Rajna Vesztfália belügyminisztere egy olyan fórumon, ahol idén érkezett menekültek is jelen voltak - idézi a minisztert a brit Independent című lap. Ralf Jager azt mondta, hogy a szemtanúk beszámolói, kölni rendőrség és a szövetségi rendőrség jelentései alapján ezt ki lehet jelenteni.
Azt mondta, hogy
tavaly érkezett menedékkérők is vannak a gyanúsítottak között.
Számokat is mondott: 19 támadót azonosítottak eddig név szerint. Közülük 10 ember menedékkérő. A másik kilenc ember valószínűleg illegálisan tartózkodik Németországban.
A 19 emberből egyik sem él hivatalosan Kölnben. Négyet közülük már letartóztattak, mert a gyanú szerint részt vettek a zavargásnak is beillő eseménysorozatban.
Thomas De Maiziere szövetségi belügyminiszter azt mondta, hogy az erőszak teljességgel elfogadhatatlan. Arról is beszélt, hogy a szilveszteri kölni erőszakoskodás miatt
nem szabad minden menekültet gyanúval kezelni.
Ismeretlenek csoportosan külföldiekre, pakisztáni és szíriai állampolgárokra támadtak vasárnap este a németországi Kölnben, a város pályaudvarának a környékén.
A rendőrség közlése szerint egy húszfős csoport hat pakisztánit támadott meg, közülük kettőt sérülésekkel kórházba szállítottak. Nem sokkal később öt személy megtámadott egy 39 éves szíriait, aki könnyebben megsérült.
A rendőrség súlyos testi sértés gyanújával nyomozást indított. Tisztázni akarják azt is, hogy a kilengések elkövetőit idegenellenesség vezérelte-e. Egyelőre nem világos, hogy a két eset között van-e összefüggés.
Szilveszter éjszakáján mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Amikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, amelyek nőket vettek körbe, szexuálisan zaklatták és kirabolták őket.
Más városokban is történtek hasonló támadások.
A szemtanúk szerint többségük arab vagy észak-afrikai kinézetű volt. Január első napjaiban több mint száz nő jelentkezett és tett feljelentést a hatóságoknál. Kétharmaduk számolt be szexuális támadásról. Kettőt meg is erőszakoltak.