A Görögországban rekedt migránsok száma elérheti a több tízezret is, miután a balkáni államok szigorúbb határellenőrzést vezettek be - mondta szerdán Jannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter.
Jelenleg nagyjából 12 ezer, Görögországban rekedt menekült van. Holnap már 14 ezren lehetnek, holnapután 16 ezren, végül pedig több tízezren is.
Ugyanakkor ennyit még mindig tudunk kezelni
- mondta a bevándorlási tárca vezetője az ANT-1 görög kereskedelmi televíziónak.
Muzalasz azt mondta, hogy az athéni kormány a hétvégéig újabb átmeneti táborhelyeket jelöl ki a menekülteknek. A miniszter szerint azonban ezek létesítése nem olyasmi, amit egy-két nap alatt meg tudnak csinálni, viszont emberséges körülményeket akarnak biztosítani.
Ugyanakkor Athén is szigorította a területén áthaladó menekültek ellenőrzését. A nap folyamán menekültek gyermekeikkel együtt
blokkolták a közép-görögországi Tempi melletti autópályát,
követelve, hogy engedjék őket tovább Macedóniába, a rendőrség ugyanis megállította konvojukat.
A Reuters tudósítói menekültek más csoportjait is látták benzinkutaknál és moteleknél gyülekezni az 530 kilométer hosszú úton, amely Athénből a macedón határig vezet.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint a migránsok el fogják kerülni az általuk eddig használt, de már szigorúbban ellenőrzött - Macedónián keresztül vezető - balkáni útvonalat, más utat keresnek, hogy eljuthassanak Közép-Európába.
Daniel Esdras, az IOM görögországi vezetője a Skai görög tévécsatornának azt mondta, hogy ezek az emberek
Pátra, illetve Igumenitsza nyugati kikötővárosok felé fordulnak majd.
Az oda vezető útvonalakat korábban már használták a menekültek, és onnan jutottak el Olaszországba.
A két görög kikötővárosból naponta indulnak komphajók az olasz partok felé.
A legrövidebb - hét és fél órás - hajóút Brindisibe vezet. A migránsok korábban többször megpróbálkoztak teherautók rakterében elbújni, hogy észrevétlenül eljuthassanak Olaszországba. Többen pedig életüket kockáztatva kisebb csónakokon próbálkoztak a tengeri átkeléssel.
Macedónia vasárnap úgy döntött, hogy nem engedi be területére a Görögországból érkező afgánokat, és a görög rendőrség szerint kedden több mint tízezer migráns, illetve menedékkérő rekedt a görög szárazföldön.
A menekültek újságíróknak azt mondták, hogy
Albánián keresztül próbálkoznak eljutni majd Közép-Európába.
Szakértők sajtóértesülések szerint arra figyelmeztettek, hogy a migránsok a Líbiából Olaszországba, illetve a Kelet-Törökországból a Fekete-tengeren keresztül Grúziába, majd pedig Oroszországba vezető útvonalra térhetnek át.