Az orosz katonai beavatkozás Kelet-Ukrajnába már-már hidegháborús időkre emlékeztető feszültséget generált a NATO és Oroszország között. A budapesti biztonságpolitikai konferencia fő kérdése az volt, sikerül-e kilendíteni a NATO és Oroszország viszonyát a holtpontról.
Rainer Meyer zum Felde német tábornok, egyben a NATO katonai tanácsadója megragadta az alkalmat, hogy emlékeztesse orosz beszélgetőpartnerét, hogy
Oroszország a hidegháborús időszak után a NATO partnerévé vált.
A Kreml 2005-ben írta alá a partnerségi műveleti együttműködés jogi kereteit rögzítő, úgynevezett SOFA-egyezményt.
A tábornok nem állítja, hogy valaha is baráti volt a viszony a NATO és az orosz kormány között, de azt nem gondolta volna, hogy újra ellenfélként lép fel.
Borisz Shmelev, az Orosz Tudományos Akadémia Politikai Kutatóintézetének igazgatója és Meyer zum Felde az egész beszélgetés ideje alatt egyedül abban értettek egyet, hogy Oroszország és a NATO viszonyában Ukrajna volt a fordulópont.
Shmelev szerint Ukrajna 1991-es megalakulásával egy második Oroszország jött létre. A két ország ezer szállal kötődik egymáshoz, és nem utolsó sorban orosz érdekszférába tartozik. „Oroszország támogatja az Európai Unió ötletét, hogy modernizálja Ukrajnát” - mondta Shmelev. A politikai kutatóintézet igazgatója szerint a problémát az okozza, hogy
az unió az ukrán nacionalizmust támogatja, és háttérbe szorítja a térség orosz karakterét.
A helyzetet tovább rontja, hogy az ukrán elnök, Petro Porosenko oroszellenes politikát folytat.
Shmelev a minszki megállapodás kerékkötőjének sem az orosz kormányt tartja. "A tűzszüneti egyezmény feltételeit Kijev nem teljesítette, és nem is fogja teljesíteni" - jelentette ki határozottan. Szerinte Porosenkónak nincs elég ereje, hogy ezeket az elemeket elfogadtassa a lakossággal.
Meyer zum Felde az ukrán kérdésben nem volt ennyire bőbeszédű, mint az orosz beszélgetőtársa. A német tábornok azonban a Krím-félszigetről már nem úgy nyilatkozott, mint Oroszország jogos tulajdonáról, hanem annektálásként, vagyis elcsatolásként emlegette a 2014 márciusában történteket.
Bár az orosz fegyveres beavatkozást fenyegetőnek ítélte a NATO, mégsem történt katonai válaszlépés.
Az első, diplomatikus magyarázat az volt, ugyan Ukrajna az észak-atlanti szövetség partnere, de nem tag, így rá nem vonatkozik az alapokmány 5. cikke. A szóban forgó cikkely kimondja, ha a bármelyik szövetséges tagállamot katonai támadás éri, az agresszorral szemben kölcsönösen lépnek fel.
Majd felszínre került egy nyomósabb érv a nyugati oldalról, a hidegháborús időkből jól ismert szólam; a nukleáris fenyegetettség. Oroszország az elmúlt években többször hajtott végre nukleáris támadást szimuláló gyakorlatokat, és ezzel nem egyszer riogatta szomszédait.
A NATO tanácsadója nem gondolja azonban, hogy a Kreml bevetné azokat.
Ahogy Janis Berzins, a lett Nemzetvédelmi Akadémia kutatási igazgatója fogalmazott, ha ez mégis megtörténne, az lenne a világvége.