A hevenyészett létesítményben még nagyjából 7 ezer menekült és migráns tartózkodik, kedden nagyjából 2 ezer embert szállítottak el különböző állami fogadóközpontokba.
A helyszínen lévő egyik rendőr elmondta, hogy a művelet végrehajtása továbbra is problémamentesen zajlik.
A sajtó munkatársai még mindig nem mehetnek a tábor területére, onnan nagyjából hat kilométerre kell várakozniuk.
Az evakuálási akcióról egyedül a görög állami televízió (ERT) küldött néhány felvételt. A műveletet humanitárius szervezetek képviselői is figyelik, akik szintén nem számoltak be incidensekről.
Az Európai Parlament (EP) elnöke az Európai Unió "szégyenfoltjának" nevezte az idomeni menekülttábor felszámolását. Ezzel elsősorban azokra a tagállamokra utalt, amelyek nem hajlandók menekülteket befogadni, és egyedül hagyják a görögöket ezzel a problémával. Martin Schulz a Neue Osnabrücker Zeitung című lap szerdai száma szerint úgy fogalmazott:
azok az államok hajszolták ebbe a helyzetbe az uniót, amelyek makacsul elutasítják a menekültek befogadását.
Nem szabad egyedül hagynunk Görögországot a menekültproblémával" - tette hozzá Schulz, és több erőfeszítést követelt ezen a téren a tagállamoktól . "Azt várom, hogy minden állam vegyen részt a menekültek elosztásában" - szögezte le.
Macedónia március elején zárta le határait, és ezzel az úgynevezett nyugat-balkáni migrációs útvonalat, amelyen át tavaly több mint egymillió migráns érkezett Európába. Az idomeni tábor lakói abban reménykedtek, hogy a határátkelők újra megnyílnak előttük, és vonakodtak beköltözni a határtól távolabb fekvő, de jobban felszerelt fogadóközpontokba.
Az idomeni táborban március elején még több mint 14 ezren éltek, de számuk fokozatosan csökkent, ahogy az emberek rájöttek: a macedón hatóságok nem fogják meggondolni magukat. Eddig több mint 54 ezren rekedtek Görögországban a balkáni útvonal lezárása miatt.