A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
12:20CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Egy halott amerikai újságíró családja beperelte a szír kormányt

nk20150209
Betört ablakon keresztül látszik Bassar el Asszad szíriai elnök képe, egy öngyilkos merénylet helyszínénél 2016.06.19-én. A szíriai kormány fennhatóság alatt álló területen robbantottak, egy rendőrtiszti klub előtt.
Vágólapra másolva!
Marie Colvin családja azzal vádolja a szíriai kormányzatot, hogy hivatalos politikává tette az újságírók meggyilkolását. Ezért beperelték Damaszkuszt egy amerikai szövetségi bíróságon.
Vágólapra másolva!

Marie Colvin amerikai volt, a brit The Sunday Timesnak tudósított Szíriából, de gyakran bejelentkezett a BBC, a Channel Four és a CNN adásaiban is.

2012 februárjában a Homsz tartománybeli Baba Amrnál vesztette életét a kormányhadsereg tüzérségi támadásában.

Fotósa később elmondta, hogy a lövedéket a sajtóközpont körül csapódtak be, vagyis kimondottan az épületet célozta a tüzérség – emlékeztetett a BBC.

A telefon vezetett nyomra

Colvin családja szerint az újságíró műholdas telefonját lehallgathatta a szír elhárítás, és annak segítségével mérték be a sajtóközpont helyét. Az épület megtámadására az ügyvédjei szerint előző éjszaka adtak parancsot.

Az ügyvédek rendelkeznek szemtanúkkal és írásos bizonyítékokkal is, amelyeket Szíriából csempésztek ki a tragédia után.

Asszad fivére adott állítólag parancsot a támadásra Forrás: AFP/Louai Beshara

Ezek szerint az utasítást Basar al-Asszad fivére, a köztársasági gárda parancsnoka, Maher adta ki.

A támadásban aznap az 56 éves Colvin mellett életét vesztette egy francia fotós, Remi Ochlik is – emlékeztetett az AP amerikai hírügynökség.

A család kártérítést és büntetést követel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!