Sajtóhírek szerint a jármű a dél-malajziai, Szingapúrral határos Johor állam partjainál került bajba a hét végén a Malaka-szorosban kialakult erős hullámzás miatt. A hajó 34 utasát sikerült kimenteni, és tovább kutatnak túlélők után.
Az egyik túlélő a The Star című helyi napilapnak azt mesélte, hiába próbálta megmenteni terhes felesége életét.
A térdemen ült az úton, mégsem tudtam tenni semmit a kimentéséért. Ez az egész olyan, mint egy rémálom.”
A Délkelet-Ázsia harmadik legnagyobb gazdaságának számító, viszonylag jómódú Malajzia a környékbeli, szegényebb országokból – Indonéziából, Bangladesből vagy Mianmarból – számos munkást vonz. Indonéziából több ezren próbálnak meg életveszélyes bárkák fedélzetén a délkelet-ázsiai országba jutni, hogy építkezéseken, üzemekben vagy ültetvényeken dolgozhassanak.
Becslések szerint csaknem kétmillió, többnyire Indonéziából származó bevándorló dolgozik illegálisan Malajziában.