A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
12:30CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Legalább 16 ember meghalt kedden egy pékségben elkövetett öngyilkos robbantásban az észak-szíriai el-Haszeke tartomány azonos nevű székhelyén - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű emigráns civil szervezet. 
Vágólapra másolva!

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező londoni szervezet szerint többen súlyosan megsebesültek, és félő, hogy a halálos áldozatok száma nőni fog.

A támadást elkövetéséért egy szervezet sem jelentkezett még, ugyanakkor

az öngyilkos merénylet az Iszlám Államra vall.

A robbantás helyszíne összefüggésben lehet azzal, hogy kedd volt az idei ramadán, a muzulmán böjti hónap utolsó napja, A legtöbb muszlim országban kedden estétől veszi kezdetét a háromnapos íd al-fítr, vagyis Mohamed követőinek legnagyobb ünnepe, amit egyebek közt lakomákkal pecsételnek meg. A pékség így nem véletlenül válhatott az elkövető célpontjává.

Számos országban erőszak árnyékolta be a ramadánt. Szíriában és Jemenben évek óta súlyos polgárháborúk dúlnak, valamint Irak és Líbia számos területén sem csillapodik a fegyveres erőszak. A napokban az iraki fővárosban,

Bagdadban több mint 200 ember életét követelte egy véres terrortámadás,

és az iszlám egyik legszentebb helyének számító, szaúdi Medinában is öngyilkos merényletet követtek el ismeretlenek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!