Ha most tartanák a választásokat, akkor az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a szavazatok 35 százalékával nyerné a választásokat – ez derült ki a Gallup Österreich legfrissebb felméréséből. Ilyen magas támogatottságot még sohasem mértek a radikálisoknak, miközben a jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP)
történelmi mélypontra süllyedt
19 százalékos népszerűséggel. A szociáldemokraták (SPÖ) még tartják magukat 25 százalékos támogatottságukkal, de a Zöldek is egyre erősebbek a maguk 12 százalékával.
Nyugati szomszédunkban az elmúlt években több tényező vezetett ahhoz, hogy a hagyományos pártok egyelőre messze lemaradtak az FPÖ-től. Ausztriában 2006 óta nagykoalícióban kormányoznak a szocdemek és a néppártiak, a választók többségének pedig egyre inkább elegük van a két alakulat közötti megállapodásokból. Ennek a legnyilvánvalóbb jele az volt, hogy a tavaszi elnökválasztáson sem az SPÖ-nek, sem az ÖVP-nek nem sikerült a jelöltjét a második fordulóba juttatnia.
A másik ok természetesen a menekültválság, amiben az osztrák kormány meglehetősen furcsa szerepet játszott. A válság kezdetén még teljes mértékben a befogadás pártján állt Werner Faymann osztrák szociáldemokrata kancellár, majd később ő is a kerítésépítés és a szigorítások mellé állt. A baloldali vezető ezt az irányváltást
már nem tudta hitelesen megmagyarázni,
így az elnökválasztási kudarc után a pártja megszabadult tőle.
Az osztrák jelenség azonban nem tekinthető egyedinek a nyugat-európai országokban. A korábban évtizedekig kormányzó erők folyamatosan veszítenek a támogatottságukból. A jelenlegi tendenciák alapján pedig arra esélyük sincs, hogy a jövőben akár egyedül alakítsanak kormányt. Az úgynevezett hagyományos pártok pozícióját mind a baloldali radikálisok, mind a jobboldali radikálisok veszélyeztetik.
Ausztriában a Szabadságpárt erősödésével párhuzamosan folyamatosan veszíti el szavazóit a néppárt. A lassan húsz éve folyamatosan
kormányzó ÖVP elveszítette a vonzóképességét
a választók nagy része számára. Éppen emiatt könnyen lehet, hogy a 2018-as parlamenti választáson már a Zöldekkel kell megmérkőzniük a harmadik helyért. Bár az SPÖ még stabilan a második helyen van, de a Zöldek tőlük is egyre nagyobb szavazói csoportokat hódítanak el.
Nyugati szomszédunkhoz hasonlóan a hagyományos jobboldal meggyengülése Hollandiában is nagyon látványosan zajlik. A korábban több kormánynak is miniszterelnököt adó Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) már hosszú évek óta nem tud kimagasló eredményt elérni, mivel szavazóik jelentős részét elhódította a Gert Wilders vezette Szabadságpárt.
Wilders bevándorlásellenes kijelentéseivel került a népszerűségi listák élére, és a menekültválság fokozódásával nemcsak a mérsékelt jobbról, hanem a baloldali pártok táborából is tudott szavazókat szerezni. Jelenleg a Szabadságpártnak jó esélye van arra, hogy
jövőre megnyerje a parlamenti választást,
így a kormánypolitika aktív résztvevőjévé válhat.
A hagyományos jobboldal visszaszorulását láthatjuk Dániában és Svédországban is. Az Európai Unió politikájával való elégedetlenség és a bevándorlás ellenzése emelte föl a Dán Néppártot és a Svéd Demokratákat. Az előbbi alakulat a tavalyi parlamenti választáson a második helyre futott be. Svédországban a demokraták pedig egyelőre kormányon kívül vannak, de a közvélemény-kutatások szerint a felmérésekben vezetnek.
A fönt említett országokkal szemben vannak olyan országok, ahol a korábbi pártrendszer teljes széttagolódását láthatjuk. Németországban hosszú évtizedek óta a Kereszténydemokrata Unió–Keresztényszociális Unió (CDU-CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) dominálta a politika teret. Ezt csak részben tudták megtörni a liberálisok (FDP), a Zöldek és a Baloldali Párt (Die Linke), de ők is csak koalíciós társnak tudtak szegülni valamelyik nagy párt mellé.
A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a következő
német parlament várhatóan hatpárti lesz,
amire 1953 óta nem volt példa a szövetségi köztársaság történetében. Mindez nagyban megnehezítheti a kormányalakítást, és instabilitást hozhat, ami pedig a radikális erők megerősödését hozhatja. Egyébként Németországban is jelentősen meggyengült a CDU a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak kárára. Az SPD kárára pedig a szabaddemokraták és a Zöldek növelték szavazóbázisukat.
Németországhoz hasonló folyamatot láthatunk Spanyolországban is. Ott a korábban domináns Néppárt (PP) és szocialista párt (PSOE) elveszítette szavazóinak 35-40 százalékát. A nyertes a baloldali radikális Podemos és a centrista Polgárok nevezetű alakulat lett. Az utóbbi fél évben két parlamenti választás volt Spanyolországban, de kormányt egyelőre senkinek sem sikerült alakítania. Könnyen lehet, hogy ősszel harmadszorra is nekifutnak.
A hosszú gazdasági válság Olaszországban is a baloldali radikálisokat erősítette meg. A júniusi helyhatósági választásokon az Öt Csillag Mozgalom jelöltje
Rómában és Torinóban is nyerni tudott.
Országosan csupán 500 szavazattal maradtak le a kormányzó baloldali Demokrata Párttól. Hasonló a helyzet Görögországban, ahol a lassan egy évtizede tartó gazdasági recesszió nyertese nem a szélsőjobb, hanem a Sziriza vezette szélsőbaloldal volt.
Bár Portugáliában a jobbközép egy sikeres gazdasági stabilizációs programot vitt végig, és még a 2015-ös parlamenti választást is megnyerte, végül a radikális és a hagyományos baloldal összefogása a bukásukat hozta.
Franciaországban némileg más a helyzet, ott a radikális Nemzeti Front (FN) a második helyre jött föl a népszerűségi listákon a baloldal válságának köszönhetően. Mindez azonban nem veszélyezteti a hagyományos jobboldal győzelmi esélyeit a jövő évi választásokon. A franciáknak bár elegük van a Francois Hollande nevével fémjelzett kormányzásból, ez nem jelenti azt, hogy a Marine Le Pen vezette FN-re bíznák a vezetést.
Az európai politikai térképen végignézve egyértelműen látszik, hogy a szavazók egy jelentős része ráunt a hagyományos bal és jobbközép erőkre. Mivel a 2008-09-es gazdasági világválság idején ezek az erők voltak hatalmon, így a szavazók értelemszerűen őket büntették. Ez a legjobban a dél-európai országokra igaz, ahol például a görög PASZOK éppen csak meg tudta őrizni a parlamenti tagságát.
A politikai mozgások másik oka a tavaly kiéleződött menekültválság és a mindennapokat egyre nagyobb mértékben meghatározó terrorizmus. A menekültválság ráadásul felerősítette azokat a vitákat a régi uniós tagállamokban, hogy
sikeres volt-e a korábban bevándoroltak integrációja,
és érdemes-e tovább folytatni ezt a politikát. A politikai stabilitásnak persze az ukrán válság és a több mint két éve tartó kelet-ukrajnai háború sem használ.