A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Szijjártó Péter: A magyar rendőrök nem brutálisak a migránsokkal

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter BBC-nek adott interjúban cáfolta azt a híresztelést, miszerint a magyar rendőrök brutálisan bánnának a migránsokkal.
Vágólapra másolva!

A politikus a BBC World Hard Talk című műsorában azt mondta, hogy a magyar rendőrök migránsokkal szembeni brutalitásáról szóló jelentések írói nem jártak Magyarországon, vagy ha jártak is, hazudnak.

A riporter, Stephen Sackur azzal érvelt, hogy a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet Magyarországról szóló legújabb jelentése szerint a magyar rendőrök kegyetlenül bántak sok migránssal azok közül, akik tavaly százezrével vonultak át Magyarországon Nyugat-Európa felé.

Szijjártó Péter szerint éppen ellenkezőleg történt. Sok migráns volt erőszakos a magyar rendőrökkel: a határon dobálták őket, többnek sérülést okoztak. Erről semmit nem írtak a nemzetközi médiában – tette hozzá a miniszter, és visszakérdezett: Mit csinálna a brit rendőrség, ha vele szemben ezt csinálnák itt Londonban?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!