A hadsereg elfoglalta Kelet-Aleppó legfontosabb negyedét
![Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/32I0qifmyp9xWkT-8SbQJ_1VSCt6_-e3TXSosaZdbtk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwZWY1NDZlMmNlYzQ2ZjJhMTllMDQ2YzJlMGIxNmRk.webp)
A Hanano negyed elfoglalásával a kormányerők közelebb kerültek ahhoz, hogy kettévágják Aleppó keleti felét – írta internetes oldalán az al-Dzsazíra. Az arab hírtelevízió idézte az egyik lázadócsoport név nélkül nyilatkozó illetékesét, aki azt mondta, hogy a hadsereg előrenyomulásáról a kormányhoz hű sajtóban közölt térképek nagyrészt pontosak.
Ez a negyed volt az első, amelyet a lázadók 2012-ben elfoglaltak Aleppóban, emlékeztetett a BBC, amely szerint a város visszavétele jelentős győzelem lenne Bassár el-Aszad elnök számára.
A lázadók frontja több más helyen is összeomlik Szíriában. Az intenzív bombázás, a heves harcok, a sok halott és sebesült, valamint a kórházak hiánya ennek az oka – mondta a Reutersnek az egyik legnagyobb csoport, a Dzsaba Samíja egyik vezetője.
A hadsereg most megtisztítja az aknáktól Hananót, amelyet a lázadók szerint nagyrészt már hónapokkal ezelőtt elhagytak a lakói.