Feltételezett öngyilkos merénylőt vettek őrizetbe

nk20160308
A zömében kurdok lakta Cizre tartomány lakosai térnek vissza otthonaik maradványába Törökország dél-keleti részén. December óta volt körülzárva a térség, mialatt a török hadsereg lázadó kurd csoportok hátországát próbálta felszámolni
Vágólapra másolva!
Egy, a Kurdisztáni Munkáspárthoz tartozó feltételezett öngyilkos merénylőt és négy társát vették őrizetbe a török hatóságok.
Vágólapra másolva!

A török rendőrség őrizetbe vette a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egy feltételezett öngyilkos merénylőjét és elfogott négy, vele kapcsolatban álló személyt Törökország középső részén - közölte az Anadolu állami hírügynökség.

A feltétlezett merénylő, egy 25 éves nő országos körözés alatt állt.

A gyanúsított a jelentések szerint az észak-szíriai Kobani városában kapott terrorista kiképzést, és mindössze két nappal ezelőtt, május 5-én érkezett Konyába. Kihallgatásakor kiderült, hogy egy rendőrségi konvoj elleni akciót készült elkövetni.

Több merényletet is elkövettek

A PKK, pontosabban az ahhoz köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai nevű csoport legutóbb április 27-én követett el öngyilkos merényletet az északnyugat-törökországi Bursa város turisztikai látványossága, egy dzsámi mellett. Az elkövető meghalt és tizenhárman könnyebben megsebesültek.

Utcakép a török hadsereg és a szakadár kurd csoportok közti összecsapás után Forrás: AFP/Ilyas Akengin

A TAK az év eleje óta további két merényletet hajtott végre Törökországban, mindkettőt a fővárosban, Ankarában. Március 13-án az öngyilkos merénylet két elkövetőjét leszámítva 36 ember vesztette életét, 125-en megsebesültek. Február közepén 29 ember halálát okozta a támadó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!