Lecsapott a német rendőrség a dzsihádisták mecsetjére
![Németország, Fussilet 33](https://cdn.origo.hu/2023/12/I6W6LnKsZkLbapDBdZ8sPCNTIR-qP7YYDV5FS_O8vGo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU2MGFiODY4NWEyMDQ2NzZiZmMxMjA4N2Y3MDk1YmI1.webp)
A razziában több mint négyszáz rendőr vett részt. Az ügyészség nyomozást folytat a Fussilet 33 ellen, amelyet azzal gyanúsítanak, hogy a mecsetje radikális iszlamisták találkozóhelye – számolt be internetes oldalán a Deutsche Welle.
Gyakran járt a mecsetbe Anisz Amri is, múlt héten pedig a hatóságok őrizetbe vettek három férfit, akik a gyanú szerint kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal – és ők is ebbe a mecsetbe jártak.
A mecset 2015 óta áll megfigyelés alatt, mert a hatóságok azt gyanították, hogy dzsihádistákat toboroznak itt, valamint adományokat gyűjtöttek terrorista támadások végrehajtására Szíriában, a múlt heti razziák után pedig be is zárták.
Thomas de Maizière német belügyminiszter elmondása szerint több mint ötszáz olyan embert azonosítottak, aki potenciális veszélyt jelent, majdnem a felük nem német állampolgár.