Az iszlám központ szombaton égett le Victoriában. A tűz okát az FBI vizsgálja, miután a mecsetet korábban is érte támadás, amikor kifosztották.
A városka muszlim hívőinek azonban lesz hol imádkozniuk, míg felépül az új központ, hála a zsidó szomszédságnak.
„Mindenki ismer mindenkit, én is ismerek többeket a mecsetbe járók közül, és együttérzek velük – mondta el a Forwardnak Robert Loeb, a Bnai Izrael Templom elnöke. – Amikor ilyen csapás ér valakit, akkor össze kell tartanunk” – tette hozzá.
„A zsidó közösség tagjai eljöttek az otthonomba, és átadták a zsinagóga kulcsát” – számolt be a mecset egyik alapítója, Shahid Hashmi.
A városban 25-30 zsidó és mintegy száz muszlim él, és a zsidó közösségnek a szükségesnél több épület áll rendelkezésére. Az iszlám központot 2000-ben építették, és az újjáépítésére máris 900 ezer dollárt adományoztak – írta a brit Independent.