Azonosították a párizsi lövöldözőt

Rendőrök megmotozzák a járőkelőket a párizsi Champs-Élysées sugárút közelében
Vágólapra másolva!
Azonosították azt a férfit, aki lövöldözött csütörtök este Párizs belvárosában, és egy rendőrt megölt - jelentette be péntek hajnalban az ügyészség.
Vágólapra másolva!

Francois Molins ügyész tudatta, hogy tudják, ki volt a tettes, ellenőrizték a személyazonosságát, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a nevét, mert még zajlanak házkutatások, és lehet, hogy vannak cinkosai.

Rendőrök megmotozzák a járőkelőket a párizsi Champs-Élysées sugárút közelében Forrás: MTI/AP/Thibault Camus

Házkutatások

A rendőrség az éjszaka folyamán Párizs egyik keleti elővárosában tartott házkutatást egy lakásban, amely a hatóságok feltételezése szerint összefüggésben állhat a történtekkel. Az AP amerikai hírügynökség birtokába jutott rendőrségi dokumentum tanúsága szerint

a 39 éves Karim Cheurfi

otthonát vizsgálták át Chelles-ben. Cheurfi már volt büntetve. A Le Parisien című lap szerint azért ítélték el, mert 2001-ben megtámadott egy rendőrt.

Gyorsan jelentkeztek

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely szokatlan gyorsasággal jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, csütörtökön késő este tudatta:

követte el a merényletet. Francia rendőrségi források csütörtök este arról beszéltek, hogy korábban már szélsőségesként azonosították a későbbi támadót.

Rendőrautók a Diadalív előtt a párizsi Champs-Élysées sugárúton Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon

Terrortámadás

Francois Hollande francia elnök úgy nyilatkozott, hogy a körülmények terrortámadásra utalnak. Bejelentette, hogy péntek reggel összeül a nemzetbiztonsági kabinet.

Egy egyelőre hivatalosan meg nem nevezett elkövető csütörtökön 21 óra után nem sokkal tüzet nyitott egy rendőrbuszra a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton. A merénylőt agyonlőtték. A belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint egy rendőr meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült. Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője tudatta, hogy a támadó automata fegyvert használt, és kifejezetten a rendőröket vette célba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!