A legutóbbi kormányülésen a Híd Függetlenek Listájának miniszterei közül hárman a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség alkotta
kormány döntése ellen szavaztak.
A miniszterek ugyanis nem akarták, hogy Zlatko Maric pénzügyminisztert az ellenzéki Szociáldemokrata Párt indítványára visszahívják. A kormány ezután a koalíciós pártban politizáló három miniszter leváltását kérte.
A parlamentben aláírást gyűjtöttek azért is, hogy Bozo Petrovot, a Híd elnökét leváltsák házelnöki posztjáról, merthogy ha a miniszterek lemondanak, az
új tárcavezetők jelöléséhez a házelnök aláírása
is kell.
A horvát jog nem szabályozza egyértelműen a miniszterek leváltásával kapcsolatos eljárást. Míg Andrej Plenkovic kormányfő szerint a miniszterek leváltása a kormány elnökének hatáskörébe tartozik, Petrov úgy vélte: a parlamentnek kell döntenie róla. Abban az esetben azonban, ha a miniszterek lemondanak mandátumokról, már világosan fogalmaz az alkotmány. A miniszterelnök új tárcavezetőket jelölhet, amelyhez a házelnök aláírása is kell (jelen esetben Bozo Petrové), valamint a 151 fős parlamentben legalább 76 szavazat szükséges.
"Nem vagyunk többé a kormány része, a lépésünkkel pedig megmutattuk, hogy nem ragaszkodunk a pozíciókhoz, mint ahogy tavaly sem tettük, amikor
a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség megbuktatta saját kormányát
– mondta a lemondást követően Bozo Petrov.
Korábban sem volt zökkenőmentes a Horvát Demokratikus Közösség és a Híd kapcsolata. Az előző kormányzati ciklusban Tomislav Karamarko volt HDZ-elnök és első miniszterelnök-helyettes szintén megbuktatta a saját kormányát a Híddal folytatott koalíciós kormányzásban kialakult feszültségek miatt.
A 2016. szeptember 11-én tartott előrehozott választásokat megnyerte ugyan a HDZ, de ismét nem tudott abszolút többséget szerezni, ezért megint a Híddal kötött koalíciót. A két párt viszonya azonban a kezdetek óta nem felhőtlen.
Amennyiben ez a kormány is megbukik, két éven belül harmadszor lehet választás Horvátországban.