A május 8. és 13. között Kijevben megrendezendő 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválra érkező külföldi vendégek
többnyelvű szórólapokon kapnak majd instrukciókat
a közrenddel kapcsolatos tudnivalók tekintetében. Az esemény lebonyolításával foglalkozó intézmények mintegy 20 ezer turistára számítanak.
A külügyminisztérium, a szociálpolitikai tárca, az EBESZ, a nemzeti rendőrség és a határőrség által összeállított brosúra az ukrán fővárosban előforduló csaknem valamennyi élethelyzetre tartalmaz tanácsokat.
Felhívják a figyelmet többek között arra, hogy az éjjeli órákban lehetőleg kerüljék a néptelen, rosszul megvilágított helyeket.
Poggyászukat, értékeiket ne bízzák idegenekre.
Csakis hivatalos szálláshelyeken éjszakázzanak, és a jelzés nélküli taxik szolgáltatásait se vegyék igénybe.
A szórólap emlékeztet továbbá arra, hogy Ukrajnában a prostitúció és a szerencsejáték szigorúan tiltott. Szükség esetén a rendőrök motozhatnak, amely során erőszakot is alkalmazhatnak. Mindamellett a turistának a rendőri intézkedés során jogában áll hallgatni.
A jó tanácsok között szerepel, hogy a Kijevbe érkező vendégek lehetőleg
kerüljék az utcákon tömörülő, agresszívan viselkedő csoportosulásokat.
Amennyiben bármilyen támadás érné őket, ne szégyelljenek sikítani és futásnak eredni.
A közbiztonság fokozása érdekében a már meglévők mellé a hatóságok 7 ezer új térfigyelő kamerát helyeztek ki. A városkép javítása érdekében pedig az összes hajléktalant begyűjtik, és a főváros határain kívül helyezik el őket. Hogy hol, arról még a rendőrségnek sincsenek egyelőre információi – írja a RIANovisztyi.